Négyezer informatikus szakember munkába állítása a célja a 2017-ben indult Informatikai Fejlesztői Karrier Start Programnak. A fejlesztés eredményeiről már közel háromezer informatikust sikerült munkába állítani – erről az MTI-nek Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára nyilatkozott.
Rámutatott arra, hogy az elmúlt években a magyar GDP több mint 20 százalékát a digitális gazdaság állította elő, a szektor a hazai foglalkoztatottak tizedének, mintegy négyszázezer embernek adott munkát, mindkettő a legszűkebb élmezőnybe tartozó adatnak számít az Európai Unióban. Hangsúlyozta, az informatikai szektor dinamikus fejlődésével párhuzamosan nőtt az igény a képzett informatikus munkaerő meglétére. A kormány az állami és piaci vegyes finanszírozású programjával is támogatja a vállalkozások munkaerő-keresletének kiszolgálását. A szektor Magyarország egyik kitörési pontjaként fontos szerepet tölthet be a hazai gazdaság újraindításában is. Bodó Sándor kiemelte, hogy a 2017 augusztusában indult 2+2 éves Informatikai Fejlesztői Karrier Start Program (IFKSP) célja legalább 4000 informatikus szakember munkába állítása, a végrehajtás így időarányosan kifejezetten jól halad. Az IFKSP keretében legalább középfokú végzettséggel rendelkező felnőtteket, pályakezdőket vagy karrierváltókat oktatnak a piaci igényeknek megfelelő hiányszakmákra. A képzés öt állandó szakiránya a .NET-fejlesztő, a Java-fejlesztő, a webfejlesztő, a szoftvertesztelő és az alkalmazásüzemeltető, ugyanakkor bármelyik programozási nyelv, technológia a programba illeszthető. A lebonyolító jelenleg több mint száz céggel áll együttműködésben, partnerei között egyaránt megtalálhatók nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások és állami tulajdonú gazdasági társaságok. A programra az első két évben összesen 9629-en jelentkeztek, a képzésre eddig kiválasztott 3451 főből 2865-en már munkába álltak. A képzés lemorzsolódási aránya az egy százalékot sem éri el.
Forrás: hirado.hu