Jó munkaerőpiaci kilátások

2010 óta megközelítőleg egymillió fővel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon a támogató gazdaságpolitikának köszönhetően. Közel 4,7 millióan dolgoznak hazánkban, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A kedvező gazdasági tendenciák fényében a vállalatok többsége létszámot szeretne bővíteni, így középtávon megközelíthetjük az etalonnak tartott cseh munkanélküliségi szintet.

Viszonyításképpen napjainkban fele akkora a hazai munkanélküliségi ráta, mint az eurózóna átlaga. A fizetések hároméves időtávon pedig közel 30 százalékkal emelkedhetnek az MNB legfrissebb előrejelzései alapján. Történelmi csúcsokon van a foglalkoztatottság Magyarországon. Közel 4,7 millióan dolgoznak hazánkban. Erre a rendszerváltás óta nem volt példa. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megközelítőleg egymillió fővel dolgoznak többen most, mint 2010-ben. Ebben a munkát támogató és adócsökkenetésekre építő gazdaságpolitikának hatalmas szerepe volt. Szintén rekord magasságokba, 74 százalékra emelkedett a 15-64 évesek foglalkoztatottsági rátája. Piaci becslések alapján megközelítőleg 200-300 ezer főt lehet még bevonni a munkaerőpiacra. A határmenti térségeknél, illetve az idősebb és fiatal korosztályoknál azonosíthatók még tartalékok. Nagyon közel van tehát már a teljes foglalkoztatottsági szint, mely lényegében egy olyan állapot, ahol mindenki tud dolgozni, aki akar. Ez a jóléti társadalmak egyik legfontosabb alapja. A magyar gazdaság tavaly 7,1 százalékkal növekedett. Uniós szinten kimagaslóan nagy a beruházási aktivitásunk, miközben a dinamikusan bővülő lakossági fogyasztás adhatja az idei GDP növekedés felét. Egy ilyen környezetben a vállalatok bátran foglalkoztatnak. A pozitív gazdasági folyamatoknak köszönhetően a hazai munkanélküliségi ráta történelmi mélypontok közelébe süllyedt. A mutató idén februárban 3,8 százalékon állt. Összehasonlításképpen Csehországban 3,5 százalék volt februárban a munkanélküliségi ráta. A járvány előtt pedig Csehországban 2,7 százalék, míg hazánkban 3,2 százalék volt a mutató. A járvány alatt és után tehát még közeledni is tudtunk az etalonnak tartott cseh munkanélküliségi szinthez. Magyarország vezető munkaerőközvetítő vállalatának felmérése szerint a vállalatok 89 százaléka szeretné bővíteni dolgozói létszámot. Így jó eséllyel 3 százalék közelébe süllyedhet középtávon a munkanélküliségi ráta hazánkban. Ennek rövidtávon azonban van néhány akadálya. A globális alkatrész- és chiphiány miatt a feldolgozóipar gerincét képező autógyárak például kénytelenek visszafogni a termelésüket és csökkentett műszakok mellett működnek. Annak ellenére, hogy kereslet van bőven. A feldolgozóipari összes rendelésállomány január végén 25 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A chiphiány második félévben várható oldódásával az autógyártás, illetve a számítástechnikai és elektronikai termékek gyártása is felfuthat, ami a foglalkoztatottsági számokat is magával húzza. Emellett a külföldi turizmus visszaépülése a vendéglátó ágazatnak adhat újabb lendületet. Ez szintén jótékonyan hat a későbbiekben a foglalkoztatottságra. Az átlagbérek az idén 12 százalékkal, míg 2023-ban és 2024-ben bő 7-7 százalékkal emelkedhetnek az MNB előrejelzései alapján. Ez azt jelenti, hogy a fizetések hároméves időtávon megközelítőleg 28 százalékkal lesznek magasabbak. Ezzel párhuzamosan, hároméves időtávon az infláció 17-18 százalékot tehet ki. Vagyis három év alatt nagyságrendileg 10 százalékkal emelkedhetnek a reálbérek Magyarországon.

 

Forrás: novekedes.hu

További cikkek

Online karriernapokOnline karriernapok

Bő egy hétig tart még a jelentkezési időszak az SZTE Online Karriernapokra azon cégek számára, amelyek szeretnének bemutatkozni az egyetem jelenlegi és volt hallgatói előtt, illetve nyitott pozíciókat és egyéb