Jelentős pénzmennyiséget adott az unió Magyarországnak munkahelyek védelmére

Részmunkaidős vagy rövid idejű munkaerőpiaci programok finanszírozására nyújtott támogatást az Európai Unió Magyarország számára. Az EU döntése nyomán 304 millió eurót utalt hazánknak Brüsszel. Munkahelyek megőrzését szolgáló programok támogatására ítélt meg korábban több mint 500 millió eurót az Európai Bizottság, amelynek most kifizették a második, nagyobbik hányadát is – írja a hvg.hu.

304 millió euró, azaz körülbelül 110 milliárd forint a kedvezményes hitel része, amelyet Magyarországnak a következő 15 évben kell visszafizetnie. Célja pedig, hogy részmunkaidős vagy rövid idejű munkaerőpiaci programokat finanszíroznak, amelyek révén a járvány alatt is megtarthatók a munkahelyek, de egyéni vállalkozók is részesülhetnek belőle. Az EU tavaly májusban döntött a 100 milliárd eurós forrás megnyitásáról, melyet 19 jelentkező tagállam között osztottak el. Az EU kötvények kibocsátásával fedezi ezt a támogatást. A befektetők körében nagyon nagy volt az érdeklődés, a 8–12-szeres túljegyzésnek köszönhetően például a 7 éves kötvény hozama negatív (-0,497 százalék) volt. Ez azt jelenti, hogy minden, a tagállamok által kapott 105 euróért 100 eurót kell visszafizetni, amikor a kötvény lejár. A hírről a Twitteren beszámolt az Európai Bizottság elnöke is. Ursula von der Leyen azt írta magyarul: Európa önökkel van.

Forrás: klubradio.hu, hvg.hu

További cikkek