Háromszázezer embert még be lehet vonni a magyar munkaerőpiacra

A tavalyihoz hasonlóan az idei is jó éve lesz a magyar gazdaságnak a pénzügyminiszter óvatosan optimista várakozása szerint. Varga Mihály elmondta: ennek érdekében a kormány újabb szerkezetátalakító, beruházás- és foglalkoztatás-ösztönző, adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül.

A tavalyi erős és lendületes éve volt a magyar gazdaságnak, folytatódott az előző év dinamikus növekedése. Európai összevetésben dobogósak vagyunk, sőt volt olyan negyedév, amikor mi voltunk a legerősebbek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Az idei várakozásokról szólva hozzátette: bár a tavalyi öt százalékhoz közeli bővülés után némi lassulásra számítanak, a négy százalék körüli GDP-növekedést reálisnak tartják 2020-ban. Elmondta, hogy bár a magyar munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a cél az, hogy a következő években tovább bővítsék a foglalkoztatást. „Úgy számolunk, hogy még háromszázezer embert be lehet vonni a magyar munkaerőpiacra” – jegyezte meg Varga Mihály. Kiemelte, hogy a vállalkozók adó- és adminisztratív terheit tovább akarják csökkenteni. „Töretlenül nőnek a bérek a versenyszektorban, ezzel lépést kell tartani az állami intézményeknél is” – mutatott rá a pénzügyminiszter. Az egyszámjegyű szja bevezetésére vonatkozó kérdésre úgy felelt, hogy az – sok más javaslattal együtt – továbbra is az asztalon van. Egyszerre bevezetni a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó adómentességét és az egy számjegyű szja-t azonban valószínűleg olyan ugrás lenne, ami az államháztartás korlátaiba ütközne. Elmondta, hogy az idén új, hosszabb futamidejű állampapírok is megjelennek majd a piacon, amelyekkel szeretnék lekötni a lakossági többletjövedelem egy részét. Az a céljuk, hogy a devizában fennálló államadósság további csökkenése érdekében a teljes lakossági állampapír-állomány érje el a tizenegyezermilliárd forintot, tehát duplázódjon meg a 2018. évihez képest.

atv.hu/MTI

További cikkek