Erősíteni kell a kis- és középvállalkozásokat annak érdekében, hogy Magyarország ne leányvállalat legyen. Erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szakmai rendezvényen. A miniszter szerint fontos a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése, növelni kell termelékenységüket, nekik is be kell lépniük a digitalizáció korszakába.
A miniszter kiemelte: a magyar cégeknek is önálló, új termékekkel kell megjelenniük itthon és a nemzetközi piacokon, ez az innováció végső célja. Budapestet a hazai innováció központjának nevezve hangsúlyozta, a kormány szeretné, ha a vidéki nagyvárosok és az ott működő kutató-tudásközvetítő és gazdasági szervezetek a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerben kiemelt szerepet játszanak. Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. a rendezvényen mutatta be Mercedes-Benz REFORM 501 LE néven az új magyar fejlesztésű, elővárosi autóbuszt. A 12 típusból álló termékcsalád újabb tagjának bemutatását követően bejelentették, hogy az ITK Holding Zrt. és annak leányvállalata bővítette együttműködését a Mercedes-Benz Transporter divíziójával is.A cégcsoport elkezdi a Sprinter és a kishaszonjárművek alapjaira történő fejlesztéseket és azok gyártását, így a későbbiekben a kisebb járműkategóriákban is a hazai autóbuszgyártás meghatározó szereplője lesz. Azt is bejelentették, hogy az ITK Holding leányvállalata szerződést kötött a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-vel és a Civis Ház Zrt-vel a cégcsoport jövőbeni fejlesztéseihez szükséges, 200 000 négyzetméteres ingatlan megvásárlásáról. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója ezzel párhuzamosan szándéknyilatkozatot írt alá a cégcsoport jövőbeli fejlesztéseivel kapcsolatos stratégiai együttműködésről.
Forrás: uzletem.hu