Az elmúlt időszak munkaerőpiaci történéseit figyelembe véve is igaz: érdemes a jó munkaerőt megbecsülni. A szakértők szerint ez jó befektetésnek számít.
Pár évig másról sem szóltak a hírek, mint hogy a HR és a hozzá kapcsolódó támogató csapatok egyre kedvesebb, már-már csábító hangon hívogatták az egyre magabiztosabb munkavállalókat. Akik néha be sem mentek az egyeztetett állásinterjúra, néha a szerződés aláírásának napján maradtak el, vagy szóltak oda (jó esetben) telefonon, hogy meggondolták magukat. Ha alá is írtak, akkor sem ment ritkaságszámba, hogy két-három hónap múlva odébbálljanak. Megtehették, mert a munkaerő-piaci helyzet, a munkaerő-hiány, a fluktuáció, a gazdasági pörgés mindezt lehetővé tette. Az üzleti sajtóban gyakran olvashattuk (akár csak pár hónappal korábban is), hogy „vérzivataros” időkben kell helytállnia a HR-nek, a toborzónak. Hát most kiderült, hogy mi is igazából az a vérzivatar… S nagy kérdés, hogy a közelmúlt gyors változásai, a mai helyzet kialakulása milyen változást igényel a munkáltatók hozzáállásában és a vezetői kommunikációban. Hallunk róla, hogy nem egy helyen kisangyalként masíroznak vissza mindazok, akik pár hete még kérették magukat, és sosem látott teljesítményt produkálva igyekeznek megszilárdítani a helyüket. Ami most, lássuk be, gyakran bizonytalan. Emiatt aztán a vezetők között is akad, nem is kevés, aki máris váltott, és fenyegető hangnemmel, karcsúsított feltételekkel akarja rövid pórázon tartani az (újra) kiszolgáltatottnak hitt alkalmazottakat. Hosszú távon azonban biztos, hogy nem ez az út. A jó szakemberre ugyanis mindig szükség lesz, és mindig keresett lesz a munkaerőpiacon – akkor is, ha L-alakú jövőre, akkor is, ha felpattanó folytatásra számíthatunk. A túlzásba vitt kedvesség vagy szigor helyett a fix pontokra épülő, konkrétumokat közvetítő, határozott vezetői kommunikációra van szükség. Békeidőben és „háborúban” is: leépítésnél és kapacitásbővülésnél is. Ugyanis csak a kiegyensúlyozott, következetes, stabil alapokról induló vezetői kommunikáció teremthet olyan környezetet a munkavállaló számára, ahol biztonságban érzi magát, és ahol transzparens módon megértheti a vállalati célokat is.
Forrás: forbes.hu