Ennyi lesz a minimálbér jövőre

Minimálbér emelés

Megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén a munkaadók és a munkavállalók között – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A megegyezés értelmében a minimálbér és a garantált bérminimum nem 2024 januártól, hanem már 2023 decemberétől növekszik.

A minimálbér 15%-kal növekszik bruttó 266 800 forintra, aminek a kedvezmények nélküli nettó összege 177 400 forint lesz. A garantált bérminimum pedig 10%-kal emelkedik bruttó 326 000 forintra, aminek a kedvezmények nélküli nettó összege 216 800 forint.

A felek ajánlást fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek. Valamint tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket. A minisztérium közleményéből az is kiderült, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást.

Forrás: hrportal.hu

 

További cikkek