Emelik Magyarországon is a nyugdíjkorhatárt ?

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarország gazdasági teljesítményét értékelő 67 oldalas friss jelentésében a nyugdíjkorhatár emelésére is javaslatot tett.  Az összefoglaló jelentés szerint pozitív, hogy Magyarországon a bérek és a foglalkoztatás növekedésének köszönhetően a lakossági fogyasztás lendületesen emelkedik, a munkanélküliségi ráta pedig tovább csökken, az idén várhatóan 3,2, jövőre 3,1 százalékra.

Az elemzők úgy találták, hogy a GDP-arányos folyó fizetési mérlegtöbblet a tavalyi 1,7 százalékról az idén 0,9 százalékra, 2020-ban 0,6 százalékra csökken. Az OECD honlapján elérhető magyar nyelvű összefoglaló szerint „az országjelentés, – amelyet Alvaro Pereira, az OECD Közgazdasági Igazgatóságának Országtanulmányi Részlegének igazgatója, és Gion Gábor, pénzügyekért felelős államtitkár mutattak be Budapesten –, kiemeli a szakismeretek megszerzését, a mobilitást és a regionális növekedést elősegítő politikák fontosságát. Hangsúlyozza továbbá a népességöregedés kezelésének szükségességét az államháztartásra gyakorolt negatív hatások korlátozásának érdekében, különösen a nyugdíj- és egészségügyi kiadások tekintetében”. „a magyar gazdaság gyors ütemben növekszik, példátlan foglalkoztatási szintekkel, történelmileg alacsony munkanélküliséggel és erős bérnövekedéssel, ami mind hozzájárul a kereslet-vezérelt gazdasági növekedéshez. „Ez a kiváló teljesítmény viszont nem kockázatmentes, különösen a magyar régiók közötti növekvő egyenlőtlenséget miatt. A hosszútávú fenntarthatóság biztosításához olyan politikákra van szükség, amelyek mindenki számára gazdasági lehetőségeket teremtenek”. Az OECD szerint Magyarország nyugati és középső része, amelyek a külföldi befektetések fő kedvezményezettjei, és Budapest, amely nagy agglomerációs mivoltából származó előnyöket élvez, gyorsabban nőttek, mint az ország többi része. A szervezet szakértői észrevételezték, hogy a leszakadó magyar vidéket hátráltatja az alacsony foglalkoztatási szint, a szociális juttatásokban részesülők magas aránya és a regionális és országos ellátási láncokba való elégtelen integráció. Ezért a „kiegyensúlyozatlan növekedés kivédése érdekében” azt javasolják a külföldi közgazdászok, hogy a központi kormányzat biztosítson nagyobb önállóságot az önkormányzatoknak a helyi gazdaság élénkítésében. A népesség elöregedésének államháztartásra gyakorolt negatív hatásai miatt az országriport szerint 2022-re fel kellene emelni a törvényes nyugdíjkorhatárt 65 évre, ezzel párhuzamosan pedig meg kell szüntetni a korengedményes nyugdíj minden lehetőségét, és bevezetni a minimális jövedelmet biztosító alapnyugdíjat.

Forrás: qubit.hu

 

További cikkek