A NAV tájékoztatása szerint nyolcezerrel csökkent a fantomcégek száma hazánkban, ennek oka az lehet hogy tavaly nyár óta csak saját tulajdonú ingatlan lehet székhelyszolgáltató, márpedig az érintettek erre a feladatra jellemzően bérelték az irodáikat.
Csökkent a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégek száma is. Több mint 12 ezer olyan társas vállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, amelynek székhelyét székhelyszolgáltatóknál jegyezték be – tájékoztatott a NAV sajtóosztálya. Ez az összes működő társas vállalkozás mintegy 2 százaléka. Az e szolgáltatást nyújtó cégek tevékenysége főként az, hogy átveszik és a megadott címre továbbítják az adózóknak érkezett küldeményeket. A NAV tájékoztatása szerint a székhelyszolgáltatás a közép-magyarországi régióban a legjellemzőbb, azon belül is Budapesten. Míg 2017-ben 10 430 adózó jelezte az adóhatóságnál, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, tavaly csak 2402 cég. nem hivatalos vélemények szerint a változáshoz köze lehet annak, hogy a vonatkozó szabályozás 2018 nyarának közepétől hatályos főszabálya szerint adott társaság csak a saját tulajdonú ingatlanát használhatja székhelyszolgáltatásra. Mivel pedig a legtöbb ilyen szolgáltató bérelte az irodáit, a változás miatt többen felszámolhatták tevékenységüket. Egy másik magyarázat lehet a jelenségre, hogy 2017-ben minden vállalkozásnak be kellett jelenteni, ha székhelyszolgáltatást vett igénybe, azoknak is, amelyek ez alól korábban mentesültek. A NAV információi szerint a felszámolás, végelszámolás vagy megszűnés alatt álló, százmillió forintnál nagyobb folyószámla-hátralékkal rendelkező adózók 3,2 százalékát regisztrálták székhelyszolgáltatók címén. Vagyis a közterheket nagy tételben nem befizető cégek ezres feketelistáján körülbelül harminc cég bújik meg székhelyszolgáltatóknál. A NAV hangsúlyozta, hogy fokozott figyelmet fordít a székhelyszolgáltatókhoz bejelentkezett adózók vizsgálatára. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint zömében sikertelen a székhelyszolgáltatókhoz bejelentett cégekkel a tényleges kapcsolatfelvétel.
Forrás: privatbankar.hu