Életünk túlnyomó részét a munkahelyünkön töltjük, s nem elhanyagolható, hogy milyen körülmények között. A munkavállalók egyre inkább magasabb igényeket fogalmaznak meg a környezetet illetően, s ha figyelembe vesszük a munkaerőhiányt, a munkáltatónak is érdeke ezt figyelembe venni.
Az Év Irodája Verseny is jó eszköz munkahelyi környezet javítására, ahol nem csak a külsőségek, hanem a munkavállalók bevonása az irodai környezet kialakításába, a funkció és a design harmóniája is döntő szempont. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az iroda, a munkakörnyezet egyre nagyobb hangsúlyt kap a munkáltatói márka kommunikációjában, egyre tudatosabban használják a toborzásban is- hangsúlyozta Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny és az OfficeUP irodatrend konferencia szervezője. Ezt a tendenciát az álláshirdetések is alátámasztják, hiszen tízből nyolc esetben az iroda, mint érv jelenik meg, hogy miért jó az adott cégnél dolgozni, sőt gyakran vizuálisan is megjelenítik a teret, ahol a reménybeli munkavállalót várják. Bár Az Év Irodája Versenyt kilenc éve rendezik meg, de az elmúlt három-négy évben érzékelhető egyre inkább az a trend, hogy a márka, a cég tevékenysége és identitása is megjelenik az irodai designban. Egyre inkább bevett szokás az is, ami az ingatlanpiacon már régóta jellemző, hogy 360 fokos fotón vagy videóban, sőt innovatív cégeknél akár már VR szemüvegben körbe lehet nézni az irodában. Második otthonunk az iroda, pláne ha 10-12 órát is eltölt ott a dolgozó -, a munkatársak pedig a második családot jelentik – emelte ki Fodor Dániel. Nem ritka eset, hogy mielőtt át- vagy kialakítanak egy irodahelyiséget, azelőtt akár GPS technológia segítségével felmérik, hogy mely területeket használják leginkább a munkavállalók, hol, mennyi időt töltenek. Ennek alapján interaktív térkép készül, és ezen információk birtokában történik a tervezés. Míg korábban általában vezetői döntés volt az irodai környezet kialakítása, addig ma már egyre fontosabb szerepet kap ebben a folyamatban a HR, ahogy egyre inkább cél az üzleti mellett az emberi szempontok figyelembe vétele is.
Forrás: hrportal.hu