Egyre fogy az emberek pénze

A magyar munkavállalók több mint fele csak a legszükségesebbekre tud költeni. Az utóbbi időszakban nehezebbé vált a megélhetés.

Jelentősen csökkent azoknak a munkavállalóknak az aránya, akiknek a hó végén marad pénzük. A globális 42 százalékkal szemben Magyarországon – derült ki a PwC munkaerőpiaci kutatásából – közel 60 százaléknak keresetéből nem telik a megélhetési költségeken felül szinte semmire. A PwC globális munkaerőpiaci kutatása 46 ország és földrajzi terület közel 54 ezer munkavállalójának – köztük magyarországi válaszadók – véleményét és magatartását vizsgálta. Mint jelezték, a megélhetési költségek növekedése miatt minden negyedik munkavállaló igyekszik jövedelmezőbb állás után nézni.

A mostani 26 százalékkal szemben az érintettek aránya tavaly még 19 százalék volt. Azoknak a dolgozóknak az aránya, akik azt mondták, hogy a hónap végén marad pénzük, a tavalyi 47 százalékról 38 százalékra esett vissza. A globális adattal szemben a magyar válaszadók többségének anyagi helyzetére jellemző, hogy a számláit rendezni tudja, de alig vagy egyáltalán nem marad pénze megtakarításra, nyaralásra és egyéb kiadásokra. A nemzetközi 42 százalékkal szemben nálunk 59 százalék nyilatkozott így. A gazdasági nehézségek a bérigényeket is növelik: a béremelés kérését tervező munkavállalók aránya 35 százalékról 42százalékra ugrott az előző évhez képest.

Az anyagilag nehéz helyzetben lévő munkavállalók körében ez az arány 46 százalék, Magyarországon pedig még szélsőségesebb, hiszen itt 52 százalék mondta, hogy béremelést kérne. A PwC szerint így várható, hogy folytatódik a tavaly megkezdett párbeszéd a munkavállalók és munkáltatók között, és elvárt lesz a szignifikáns béremelés. Magyarországon egyébként a 33 százalékos munkahelyi elégedettségi mutató jóval alacsonyabb a globális szinten szinten mért 71 százaléknál. Az önazonosság érzése 12 százalékponttal kevésbé jellemző a hazai munkavállalók körében a globális 75 százalékhoz képest, míg a fizetéssel való elégedettség 19 százalékponttal marad el a világszinten mért 64 százaléktól.

Forrás: azenpenzem.hu

További cikkek