Csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a tartósan javuló tendencia a kormány sikeres válságkezelésének köszönhető, a gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedések érdemben segítették a fellendülést, a foglalkoztatási rekordok elérését.

A munkaerőpiac élénk dinamikáját jelzi, hogy augusztusban közel 100 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, a hónap végére ebből kevesebb mint 60 ezer maradt betöltetlen. A csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma a tavaly júniusi szint töredékére, mindössze 6 százalékára csökkent – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. Mint írták, a kormány a vírusválságra válaszul munkahelyteremtő és munkahelyvédelmi intézkedések sorát hozta meg, amelyekkel több százezer munkahely megőrzését és újrateremtését támogatta. A jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő támogatása program már több mint 22 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra. „Eredményesen indítottuk újra a gazdaságot, már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt. A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre, 4,7 millió fő közelébe emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké pedig 4 millió 450 ezer fölé, harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon a versenyszférában. A 4 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények tehát válságállónak bizonyultak” – értékelt Bodó Sándor.

Forrás: dehir.hu

További cikkek