Májusban a foglalkoztatottak átlagos száma az előző év azonos időszakához képest 36 ezerrel, 4 millió 749 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 212 ezer volt, amivel a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Javult a magyar munkaerőpiaci helyzet: a foglalkoztatottak száma közelíti a tavalyi rekordszintet, ezzel párhuzamosan a munkanélküliek is egyre kevesebben vannak. Áprilisban a foglalkoztatottak száma ugyancsak 4 millió 749 ezer volt, a munkanélküliek azonban többen voltak 5000 fővel. A háromhavi mozgóátlag már egyértelműen kedvezőbb tendenciát mutat.
A március és május közötti három hónapban 4 millió 745 ezren dolgoztak Magyarországon, ami nem sokkal marad el a tavalyi szeptember és november között mért 4 millió 755 ezres történelmi csúcstól. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 576 ezren dolgoztak, 42 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.
Míg a külföldön dolgozók száma kisebb (hibahatáron belüli) mértékben, 108 ezer főre nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 8 ezerrel, 61 ezerre csökkent. Bár a munkanélküliek száma a március–májusi időszakban az előző évhez képest 27 ezerrel, 219 ezerre, rátájuk pedig 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra nőtt, az év eleje óta lassú javulás figyelhető meg.
Tavaly december és február között az állástalanok aránya 4,7 százalékon tetőzött, tehát harmadik hónapja folyamatos csökken a munkanélküliek aránya. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. május végén az egy évvel korábbihoz képest 1,2 százalékkal, 226 ezer főre csökkent.
Forrás: vg.hu