Európa országaiban nagy különbségek vannak a minimálbérek tekintetében. Sajnos a magyar bérek nincsenek előkelő helyen, vezetnek a fejlettebb nyugati országok. A 290 800 forintos (nagyjából 700 eurós) magyar minimálbér már
Címke: minimálbér

Minimálbér és garantált bárminimum emelésMinimálbér és garantált bárminimum emelés
Nem mindenki örül a bérmegállapodásnak, ami már meg is jelent a Magyar Közlönyben. A bérmegállapodás három évre szól. A hároméves bérmegállapodás aláírása után a kormány rögzítette a legkisebb bérek mértékét.

Hároméves béremelésről egyezkednekHároméves béremelésről egyezkednek
Egyeztetéseket tartanak a felek arról, hogy az elkövetkező három évben milyen arányban kellene növelni a minimálbért. Az emelés mértéke persze nagyban attól függ, hogy milyen lesz az országban a gazdasági

A minimálbér és az átlagbér közötti olló összezárása a célA minimálbér és az átlagbér közötti olló összezárása a cél
A magyar kormány fő célja, hogy növekedjenek a bérek és ezáltal a családok jobb körülmények között éljenek. Azonban a kötelező legkisebb bér megállapítása is a munkáltatókon és a dolgozókon múlik.

A tervezett fizetésemelés több ponton kérdésesA tervezett fizetésemelés több ponton kérdéses
A kormány bejelentett béremelése szép tervnek bizonyul, azonban a megvalósulása sok kérdést vet fel a szakemberek szerint. Ilyen például, hogy minden állami alkalmazott bérét is folyamatosan emelni szükséges. Nagy Márton

Tovább emelkedhet a minimálbérTovább emelkedhet a minimálbér
A jövőben várhatóan feszültséget fog okozni a munkaerőpiacon az, hogy egy EU-s rendelkezés miatt a minimálbért a medián kereset 60%-ra kell emelni. A helyi és regionális munkaerőpiaci trendeket és kihívásokat

Ennyi lesz a minimálbér jövőreEnnyi lesz a minimálbér jövőre
Megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén a munkaadók és a munkavállalók között – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A megegyezés értelmében a minimálbér és

Változások januártól a minimálbér emelés miattVáltozások januártól a minimálbér emelés miatt
Jövőre a megemelkedett minimálbér számos változást von maga után. Aláírták az érdekképviseletek a megállapodást, amely alapján 2023 januárjától a bruttó minimálbér 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400

Még nincs megállapodás a minimálbérrőlMég nincs megállapodás a minimálbérről
Úgy tűnik, hogy közelednek az álláspontok a minimálbérről folyó tárgyalásokon, de még nincs egyezség. Kardinális kérdés a járulékok csökkentése, de kiemelten fontos szempont a teljes foglalkoztatottság védelme is. A partnerség

