Bővülő szakképesítés – biztos pont a munkaerőpiacon

A gyakorló partnerintézmények visszajelzései alapján frissítette oktatási rendszerét a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (GYGYK). Szeptembertől a gyógypedagógia szakon a hallgatóknak két szakirány elvégzésére is lehetőségük lesz az alapképzésben. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara vezető szerepet tölt be a régió pedagógusképzésében. Szeptembertől szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő, továbbá romológia szakon várja a hallgatókat a hajdúböszörményi intézmény.

A munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve döntöttünk a gyógypedagógiai szakon az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány beindításáról, továbbá szeptembertől engedélyeztük diákjainknak, hogy több szakirányt is választhassanak. Ezáltal lehetőségük van arra, hogy például a logopédia mellé a most induló képzést is felvegyék. Ez a hallgatók és a foglalkoztatói szféra számára is előnyös változás, így a 8 félév alatt többféle szakképzettséget is szerezhetnek hallgatóink – emelte ki Gortka-Rákó Erzsébet, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja. A hajdúböszörményi intézmény vezetője szerint egyre jobban felértékelődik a GYGYK-n szerzett diploma. – Diákjainkat olyan értékálló és korszerű tudással vértezzük fel, amely segítségével a köznevelés, valamint a szociális szféra számtalan területén sikerrel érvényesülhetnek és megtalálják az önmegvalósítás útját. A régióban jelentős a munkaerőhiány a gyógypedagógusok körében, különösen az értelmileg akadályozottokkal foglalkozó szakemberből van kevés. Ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy ezt a képzésünket tovább erősítsük. Túlzás nélkül mondható, hogy a gyógypedagógiai alapképzésben végzett hallgatóink szinte azonnal munkát kapnak, de biztos belépőt jelent a munkaerőpiacra a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint az óvodapedagógius képzés is – jelentette ki a kari vezető. Gortka-Rákó Erzsébet kiemelte: gyakorlatorientált képzésük célja, hogy hallgatóik a tanulmányaik alatt olyan minőségű és mennyiségű szakmai tapasztalatot szerezzenek, melynek segítségével a diploma megszerzését követően azonnal képesek az önálló munkavégzésre. – A GYGYK diákjai az intézmény saját gyakorló óvodája mellett a hajdúböszörményi Kincskereső Óvodában gyarapíthatják szakmai tudásukat. A levelező rendszerben tanulók pedig akár a lakóhelyükhöz közel is kaphatnak gyakorlati helyet. Szoros a kapcsolatunk a régió köznevelési és felnőttképzési intézményeivel, a pedagógiai szakszolgálatokkal, továbbá a szociális ellátórendszer szereplőivel – fejtette ki a dékán.  A kar törekszik a nemzetközi kapcsolatainak erősítésére. Kiterjedt Erasmus-hálózattal rendelkezik, egyebek mellett angol, német, osztrák, spanyol, portugál, olasz, lengyel és finn intézményekkel áll kapcsolatban. –

Forrás: dehir.hu

További cikkek