Bővülhet a gazdaság hazánkban

Megváltozott munkaerőpiac: a növekedés lehetőségét is magában rejti. A koronavírus-járvány, és a tavaszi kijárási korlátozások hatására teljesen átalakult Magyarország álláspiaca. Míg korábban a legtöbb iparágban a túlkereslet volt a jellemző, a válság hatására a piac túlkínálatra váltott. A tendencia jól megfigyelhető a Profession.hu-n regisztrált jelentkezésszámok változásában: a meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. 

Érdemes tehát a járvány utáni újjáépítést tervező vállalatoknak már most bővülésben gondolkozni. Az aktív munkakeresők tömeges megjelenésével a cégek ugyanis jobb pozícióba kerültek, hiszen jobban tudnak válogatni a jelöltek között, így olyan értékes munkaerőket is új munkatársaik között köszönthetnek, akik korábban teljesen elérhetetlenek voltak a toborzók számára. Ezért döntött úgy a Profession.hu vezetősége is, hogy a munkaerőpiacon jövőre várható újjáéledést megelőzve, már az elkövetkező hónapokban több mint 15 százalékkal növeli kollégáinak létszámát. „Ha mi jól végezzük a dolgunkat, akkor emberek munkához jutnak. Pályakezdők megtalálják az első munkahelyüket, mások jobb állást kapnak, izgalmasabb feladatokkal vagy jobb bérezéssel. Munkanélküliek térhetnek vissza a munkaerőpiacra vagy éppen kismamák találhatnak részmunkaidős lehetőséget. Piacvezetőként érezzük felelősségünket a hazai munkaerőpiac folyamatait illetően, ezért tartottuk kiemeltem fontosnak, hogy a jelen kihívásaira bővüléssel válaszoljunk, hogy még több cég és munkakereső egymásra találását segíthessük” – mondta el a döntés hátteréről Martis István, a Profession.hu ügyvezetője.

Forrás: profitline.hu

További cikkek