Közép-Magyarországon bővítenének leginkább a cégek. Területileg is nagyok az eltérések: a dolgozói létszám legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedését a közép-magyarországi régióban, míg 5-5 százalékosat a Közép-Dunántúlon, illetve Budapesten várják. Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből. A kutatás világszerte 43 országban zajlott, Magyarországon reprezentatív volt a felmérés, amelyben 560 munkáltatót kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékairól.
A közlemény idézte Fehér Tamást, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatóját, aki szerint az egyre szélesebb körben alkalmazott vakcinák egyelőre csak részben magyarázzák a munkáltatók pozitívabb várakozásait, legalább ennyire meghatározó, hogy a cégek már többé-kevésbé alkalmazkodtak az új normalitáshoz. A felmérésből kiderült, hogy a létszámbővítési terveket tekintve az egyes szektorok között jelentősek a különbségek: a legnagyobb, 11 százalékos felfutást a gyártás, termelésben várják, a nagy- és kiskereskedelemben 6, míg a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén 5 százalékos a tervezett bővülés. A járványhelyzet legnagyobb vesztese továbbra is az étterem-vendéglátás szektor, ahol a következő negyedévben további 6 százalékos létszámcsökkentéssel számolnak. Közép-Magyarországon bővítenének leginkább. Területileg is nagyok az eltérések: a dolgozói létszám legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedését a közép-magyarországi régióban, míg 5-5 százalékosat a Közép-Dunántúlon, illetve Budapesten várják. Ugyanakkor jelezték, hogy a Dél-Dunántúlon 3, Nyugat-Dunántúlon pedig 1 százalékos átlagos leépítés szerepel a tervekben.Cégméretet tekintve nagyjából egységes a munkáltatói várakozás: mind a kis- és közepes, mind a nagy, 250 embernél többet foglalkoztató vállalatok 3-4 százalékos létszámbővítéssel számolnak. A mikrovállalkozások azonban kevésbé bizakodóak: körükben az átlagos várakozás stagnáló alkalmazotti létszámot mutat. A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy tesznek-e intézkedéseket az alkalmazottak minél nagyobb átoltottsági szintjének megteremtésére. A cégek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak ilyen terveik: 27 százalék az oltás előnyeinek bemutatásával tervezi ösztönözni az alkalmazottakat, további 2 százalék ehhez anyagi ösztönzőket is kapcsolna, 7 százalékuk pedig jelezte, hogy legalább bizonyos munkaköröknél elő is írják majd a védőoltást.Fehér Tamás ugyanakkor a közleményben hangsúlyozta, az oltás munkakörhöz kötött előírásánál fontos tudni, hogy a jogszabályi környezetben a munkáltatók nem tehetik kötelezővé a munkavállalóik számára a védőoltást, és annak elutasítása miatt sem érheti a dolgozókat hátrányos megkülönböztetés.
Forrás: autopro.hu