A briteknél is bevált az otthon végezhető munkaforma. Az 50 legnagyobb brit munkáltató egyike sem tervezi, hogy a következő hónapokban visszaállítaná a járvány előtti időszak irodai munkarendjét – írja a BBC.
Közülük 24 cég egyáltalán nem tervezi az irodák megnyitását, míg 20-an lehetővé teszik az irodai munkát azok számára, akik nem tudnak otthonról dolgozni. A BBC az 50 legnagyobb munkáltatót kérdezte meg a bankoktól a kiskereskedelmi cégeik arról, hogy mikor és hogyan tervezik az irodába való visszatérést. A válaszokból kiderült, hogy sokan nem tervezik a teljes visszatérést, sőt van, aki továbbra is teljesen lezárja az irodát. Sok vállalat viszont úgy nyilatkozott, hogy rugalmasan kezeli a munkavállalói igényeket, vagyis aki szeretne, az visszatérhet az irodákba főleg a banki és pénzügyi területeken. A home office hazai tapasztalataival és a visszatérés lehetőségeivel kiemelten foglalkozunk szeptember 10-én a Property Market RELOADED 2020 konferencián. Néhány kisebb cég azonban úgy döntött, hogy teljesen elhagyja az irodát, ugyanis a csapat egyszerűen nem férne el a rendelkezésre álló alapterületen akkor, ha be akarnák tartani a munkavállalók között előírt távolságot. További érv a home office megtartása mellett az így megtakarított bérleti díjak és közművek költsége, valamint munkavállalói szempontból az ingázás költségei. Birmingham közlekedése például jelenleg a járvány előttinek a 20 százalékán mozog, de egyes vélemények szerint ez az ősz folyamán is legfeljebb 50 százalékra emelkedhet.
Forrás: portfolio.hu