Beindult a toborzás a debreceni BMW-nél

A debreceni BMW gyár karrieroldala már nyitott az érdeklődők felé, három új pozícióval indítottak. A háromból két pozíció is személyügyi felsővezetőnek hirdet állást, ami egyet jelenhet: amint megvannak a megfelelő személyek, a bajor gyártó beindítja a nagyüzemi munkaerőfelvételt.

A BMW karrieroldalán olvasható, hogy a gyár jövendőbeli dolgozói a vállalatnál úttörő munkát végezhetnek olyan területeken, mint az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia és az e-mobilitás. A debreceni üzemmel kapcsolatban korábban azt közölte a gyár vezetése, hogy akár évente 150 ezer darab jármű gyártására lesz kapacitás. Ehhez legalább ezer dolgozóra lesz szükségük. A megfelelő mennyiségű és tudású dolgozók felvételének első feltétele az az ember, aki a toborzást vezeti, és ennek a szakembernek a felkutása már meg is kezdődött. A BMW karrieroldal „Head of HR Services” és „Head of HR Management” pozícióra keres embert: mindkét álláshirdetésben komoly szakmai tapasztalatot várnak személyügyi területen és vezetőként egyaránt. Angol nyelvű önéletrajzokat kérnek, és a leírásban szintén az angol és a magyar nyelv ismerete az elvárt, érdekes, hogy a német csak előnyt jelent a pályázónál, de nem feltétel. A harmadik meghirdetett állás a „Head of occupational safety and ergonomics”, a leendő munkavédelmi és a munkafolyamatokért felelős vezetőnek szintén nem kell tudnia németül, ellenben legalább négyéves szakmai tapasztalatot kell felmutatni, továbbá magasfokú szakmai ismereteket a magyar biztonsági szabványok terén. A gyár első emberét már kinevezték, Michele Melchiorre gazdag szakmai múltat tud felmutatni. Dolgozott a Semperit gumigyártónál, a DaimlerChrysler AG-nál, az FCA Fiat Chrysler Automobiles-nál, de megfordult az Airbusnál és a Bombardiernél is.

Forrás: autopro.hu

További cikkek