A Kormányzati igazgatásról szóló törvény szerint a köztisztviselőkre ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek, mint minden más emberre a munkaerőpiacon. Ugyanis a törvény összhangot teremtett a magyar munkaerőpiac állami és magánszektorbeli szereplői között annak érdekében, hogy valóban biztosítható legyen a nyolc órás munkavégzés időtartama.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok kormánytisztviselői 2016-ban béremelési program keretein belül magasabb munkabért kaptak. A közel 40 milliárd forintot kitevő béremelési program részeként a fizetésükbe beépítésre került a cafeteria juttatás. A kormányköztisztviselők alapszabadsága valóban 20 nap, az alapszabadságon túl azonban pótszabadságban részesülnek. A minisztérium kormánytisztviselője évente: kormánytanácsos besorolásnál három munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 23 nap; vezető-kormánytanácsos besorolásnál öt munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 25 nap;kormány-főtanácsos besorolásnál hét munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 27 nap;vezető-kormányfőtanácsos besorolásnál kilenc munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 29 nap szabadságot vehet igénybe. A kormányzati főhivatal és a központi hivatal kormánytisztviselője évente: hivatali tanácsos besorolásnál három munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 23 nap; vezető-hivatalitanácsos besorolásnál öt munkanap pótszabadságot tehát mindösszesen 25 nap;hivatali főtanácsos I. besorolásnál hét munkanap, pótszabadságot tehát mindösszesen 27 nap;hivatali főtanácsos II. besorolásnál nyolc munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 238 nap;vezető-hivatalifőtanácsos besorolásnál kilenc munkanap pótszabadságot, tehát mindösszesen 29 nap szabadságot vehet igénybe. A fentieken kívül a kormány a családalapítást is támogatja a pótszabadsággal, mivel a kormányzati igazgatásról szóló törvény megemelte a gyermekek után járó pótszabadságok számát, így már egy gyermek esetén négy, két gyermek esetén nyolc, kettőnél több gyermek esetén összesen tizennégy nap vehető igénybe. A kormánytisztviselők jelentős mennyiségű szabadságot halmoztak fel 2018. december 31-ig, melyek megváltásra kerültek összesen 9 milliárd 800 millió forint összegben, ez fejenként átlagosan több, mint félhavi fizetést jelent.
Forrás: pestisracok.hu