Az USA-ban veszélyben a női munkahelyek

női munkahelyek veszélyben

Elsősorban a női munkahelyeket veszélyezteti a mesterséges intelligencia. Azokon a munkahelyeken, amelyeken nagy változások lesznek, 71%-ban nők dolgoznak- derül ki egy előzetes felmérésből.

Megdöbbentő, hogy 10 női munkavállaló közül 8 azzal kell, hogy számoljon: az állása veszélybe kerülhet a mesterséges intelligencia miatt. Ez nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy sokkal könnyebb automatizálni a hivatali munkát, mint az olyan, jellemzően férfi munkahelyeket, mint mondjuk az ács, a villanyszerelő vagy a szemétszállító” – nyilatkozta egy amerikai munkaközvetítő cég vezető közgazdásza a CNN gazdasági rovatának. Julia Pollak a ZipRecruitertől hozzátette: “jogos a félelem, hogy a nők munkahelyi pozíciói sok helyen veszélybe kerülhetnek, de az új informatikai technológia rengeteg új lehetőséget is teremthet”.

A nők 70 százaléka veszélyben lehet

A férfiaknál egyenlő arányban oszlik meg a fizikai és a szellemi munka: 50-50% a kék- és a fehérgallérosok aránya, a nők döntő többsége – 70 százaléka – viszont szellemi munkát végez Amerikában, hivatalokban dolgozik, az oktatásban és az egészségügyben. Milyen változást hoz ezeken a területeken a mesterséges intelligencia? A Kennan Institute szerint a női munkahelyek 80%-át, a férfi munkahelyek 60%-át veszélyeztetheti a mesterséges intelligencia előretörése. A Goldman Sachs jelentése szerint a globális piacon 300 millió állás kerülhet veszélybe. A jelentés ugyanakkor arra is rámutat, hogy sok új munkahely is keletkezhet, és a mesterséges intelligencia alkalmazása a gazdaságban fokozhatja a gazdasági növekedést, egyes országokban a GDP-növekedést akár évi 7%-ra is felviheti.

A Covid-járványt megelőzően gyors ütemben növekedett a női munkavállalók száma az Egyesült Államokban, mert azok az ágazatok kerestek új munkaerőt, ahol általában sok nő dolgozik: egészségügy, oktatás, szociális gondoskodás stb. 2020-ban a nők 77%-a dolgozott a fő munkaképes korcsoportban (25-54 év között). Azután a pandémia idején 20 millió munkahely elveszett, és a fő vesztesek a nők voltak. Ráadásul a járvány elmúltával sokan nem tértek vissza a munkaerőpiacra. A női többségű munkahelyeken nagy változások indulhatnak meg, mert a mesterséges intelligencia sok mindent el tud végezni abból, amit eddig az emberek csináltak. A Revelio Labs felmérte a várható hatást, és arra jutott, hogy azokon a munkahelyeken, amelyeken nagy változások lesznek, 71%-ban nők dolgoznak.

A szinkronszínészek összefogtak

Mi lesz például a könyvtárakkal? “A mesterséges intelligencia nem tudja pótolni az embert, mert az internetről gyűjti össze az információkat, de egyáltalán nem biztos, hogy jól szelektál. A mesterséges intelligencia természetesen rengeteg rutinmunkát elvégez, de így az embereknek több idejük marad a kritikus gondolkodásra, az információk értékelésére” – nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Sara Mannheimer, a Múzeumok és Könyvtárak hálózat szakértője. A mesterséges intelligencia végzetes csapást mérhet a szinkronszínészekre, hiszen remekül utánozza a hangot.

Mi lesz velük? Meredith Nudo szabadúszó író és szinkronszínész arról beszél, hogy a szinkronszínészek összefogtak a mesterséges intelligencia ellen, és belevesznek a munkaszerződésükbe egy olyan új elemet is, hogy “a saját hangjukat nem használhatja más a saját céljaira”. Meredith Nudo pontosan tisztában van a veszéllyel, hiszen a korábbi munkahelyén épp arra kellett megtanítania a mesterséges intelligenciát, hogy “kreatívan írjon és beszéljen”. Saját utódát kellett betanítania: “szürreális élmény volt, amikor a saját helyettesemet képeztem ki. Nekem kellett elérnem, hogy a mesterséges intelligencia jobb legyen nálam abban a szakmában, amelyre engem kiképeztek” – mesélte a CNN tudósítójának.

Forrás: hvg.hu

További cikkek