Az elektromobilitás új munkahelyeket is teremt

Az már teljesen nyilvánvaló, hogy az elektromos járművek fokozatos térnyerése milyen szintű átalakulásra kényszeríti magát az autóipart, egy friss jelentés szerint azonban a változások nagyságrendjére az is jellemző, hogy uniós támogatásra lesz szükség a munkavállalók átképzésében a „zéró emissziós jövőre” való felkészüléshez.

Az elektromobilitás a megszűnő munkahelyekkel párhuzamosan rengeteg új állást is teremt, de a sikeres átmenethez szükség lesz milliónyi dolgozó átképzésére és a regionális átmenetek kezelésére is. A JATO autóipari piackutató éppen közzétette  legfrissebb statisztikáját azzal kapcsolatban, hogy 2021 augusztusában már a dízeleseknél több plugin hibrid vagy tisztán elektromos hajtású új autót értékesítettek Európában. A Platform for Electromobility iparági csoport a Boston Consulting Group adataira hivatkozva számolt be róla, hogy 2030-ra az európai autógyártás 5,7 milliós foglalkoztatottsága alig 1 százalékkal csökkenhet az elektromobilitás térnyerésével, azonban a hagyományos gyártók és beszállítók esetében már a munkahelyek 20 és 42 százaléka is megszűnhet matta. Ez nagyságrendjét tekintve 500 ezer állás felszámolását jelentené, miközben a nulla emissziós technológiákra koncentráló beszállítók már ennyi idő alatt is 300 ezer új munkahelyet teremthetnek. Az Európai Bizottság a nyáron mutatott be javaslatcsomagot az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, amelynek értelmében 2035-ig az alternatív töltőkapacitás bővítésével párhuzamosan meg kellene szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését. Az autógyártók ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományos belsőégésű motorokkal foglalkozó üzemekben veszélybe kerülnek az állások, és felszólították az Európai Uniót, hogy segítsen enyhíteni az elektromos járművekre való áttérés ilyen irányú hatásait. A Platform for Electromobility által idézett tanulmány ugyanakkor nagy csomó új munkahelyet jósol az autóiparhoz kapcsolódó energiatermelésben és valamint az elektromos járművek töltési infrastruktúrájában. A csoport szerint ezért az EU-nak, a kormányoknak és a vállalatoknak is az oktatásra és a továbbképzésre kellene koncentrálniuk, idejében alkalmassá téve rá a munkavállalókat, hogy ne maradjanak le, ahogy az iparág átáll az elektromos járművekre. A Reuters tudósítása a szervezet elnökét idézi, aki úgy látja, hogy döntő fontosságú lesz az átképzés, illetve annak stratégiaiprioritásként való meghatározása. Mivel a változások Európában mindenhol rettenetesen sok embert érintenek, az Európai Uniónak a tagállamokkal együtt kell ki kell dolgoznia az átalakulást kísérő szabályozást is, tekintettel az egyes iparági területek közötti szükségszerű vándorlásra. A Platform for Electromobility szerint összességében majdnem 2,5 millió dolgozót kell majd dedikált módon továbbképezni, akik közül 1,6 millióan azt követően is a korábbival megegyező profilú tevékenységet végeznek majd, míg 610 ezren hasonló, 225 ezren pedig teljesen új feladatokat kapnak. (Egy érdekes becslés: a mostani helyzetben éves szinten 11 százalékosra teszik az új autókban megjelenő szoftverek értékének növekedését.) Felhívják ugyanakkor a figyelmet a munkaerőpiaci változás regonális hatásaira is, mivel az ilyen típusú átmenetek szintén kihívásokat támasztanak majd a szabályozói szinten, amelyeket az iparági szereplők és a politikai döntéshozók közös fellépésével lehet csak kezelni.

Forrás: bitport.hu

További cikkek