Az idei év második felében akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re
Szerző: Juhász Péter

Enyhülnek az öltözködési szabályok az állásinterjún isEnyhülnek az öltözködési szabályok az állásinterjún is
A koronavírus-járvány csillapodása után a home officeból visszatértek bankárok, jogászok és elemzők, a cégek pedig érzékelték, hogy érdemes lazára venni az újrakezdést munkahelyeken – írja a The New York Times

Mérséklődött az álláskeresők arányaMérséklődött az álláskeresők aránya
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg. Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120

Hogyan váljak el a munkahelyemtől ?Hogyan váljak el a munkahelyemtől ?
A Munka Törvénykönyve alapján míg a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben, munkára képes állapotban, azaz kellően kipihenten és egészségesen megjelenni, a munkáltató egyik alap kötelezettsége a

Második alkalommal indul az Újratervezés ProgramMásodik alkalommal indul az Újratervezés Program
Újra elindítják az ingyenes informatikai képzést. Július 28-tól jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Programban második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Tavaly a járvány alatt a hazai munkaerőpiac nem került válságba, csak

Változó munkaerőpiacVáltozó munkaerőpiac
A júniust 4 százalékos eredménnyel zárta a munkanélküliségi ráta, szemben a májusi 3,9 százalékos értékkel. A szezonális munkák indulása ellenére júniusban nem csökkent a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma viszont

Nőtt a foglalkoztatásNőtt a foglalkoztatás
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel nőtt. A második fél évben

Több szektor is rossz helyzetbe került a járvány miattTöbb szektor is rossz helyzetbe került a járvány miatt
Szinte alig van olyan terület, ahol ne jelentkeztek volna a járvány negatív hatásai a gazdaságban. A legnagyobb mértékű létszámcsökkenést a szálláshely szolgáltatás, a sport-, szórakoztató, szabadidős tevékenység és a szociális

Kevés a diplomás hazánkbanKevés a diplomás hazánkban
Hazánk továbbra is távol marad az Európai Unió által megfogalmazott céltól, vagyis attól, hogy 2030-ra a fiatal diplomások aránya elérje a 45 százalékot. Alacsony az egyetemet végzett fiatalok aránya, pedig

