Úgy tűnik, hogy a lakosság bizalma fokozatosan csökken a kormányzati szervekkel, a helyi vagy nemzetközi hatóságokkal, valamint a televíziós hírekkel szemben, míg a közösségi médiában elérhető COVID-19 tartalmakat egyre hitelesebbnek ítéljük meg. A járvány miatt több mint 300 ezren veszítették el állásukat.
Továbbra is a tudósok, virológusok, valamint a WHO a legmegbízhatóbb információforrások, korosztálytól függetlenül. A közösségi oldalak valamint a televízió bizalmi indexe a legfeljebb szakmunkás képesítéssel rendelkezők körében a legmagasabb, míg a diplomások célcsoportján a WHO, a helyi egészségügyi hatóságok és a tudomány képviselői áltagon felül preferált hírforrások. A COVID-19 járvány következtében állásukat ideiglenesen vagy tartósan elvesztő aktív munkavállalók aránya a legfrissebb becslés szerint 7 százalék, azaz 330 ezer főt meghaladó. A március óta tartó leépítések a női munkavállalókat továbbra is nagyobb mértékben sújtják, 9,3% adta ezt a választ (szemben a férfiak körében mért 5,2%-kal), de ennél is magasabb, 10% feletti érték mérhető a fiatal, 30 év alatti munkavállalók körében. A korlátozások enyhítésével párhuzamosan az otthoni munkavégzés aránya már májusban is csökkenő értéket mutatott, kivétel ez alól a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők szegmense, ahol a vizsgálat szerint tartósan home office munkavégzésre rendezkedtek be a munkavállalók (54,5%-os említés).
Forrás: penzcentrum.hu