A válság növeli a szegénységet és az egyenlőtlenséget

A koronavírus-járvány a közel egy évszázada kitört világgazdasági válság, majd az azt követő gazdasági depresszió óta az egyik legnagyobb válságot hozta  hozta a világon a foglalkoztatás terén – derül ki az OECD friss munkaügyi jelentéséből. Az elemzés szerint komoly kockázata van annak, hogy a következő években a most kirobbant válság növelni fogja a szegénységet és az emberek közti egyenlőtlenségeket.

A világszervezet szakértői szerint az egyes országok kormányainak az a legfontosabb feladata, hogy megakadályozzák a munkaügyi válság szociális válsággá mélyülését. Emellett egy jobb, stabilabb munkaerőpiac kiépülését is most alapozhatják meg a jól megválogatott, a jövő iparágaiba történő befektetésekkel. A koronavírus-válság legjellegzetesebb tünete az volt, hogy az OECD tagországaiban több millió ember egyszerűen nem tudott munkába járni. Ennek eredményeként órásit zuhant a ledolgozott munkaórák száma és rendkívül sok állás szűnt meg. A mostani krízis első hónapjaiban tízszer annyi munkaóra veszett el, mint az előző, 2007-2009-es globális válság idején. Több millió embert küldtek munkaadóik kényszerszabadságra vagy csökkentett munkaidőben folytatták a foglalkoztatásukat, mások egyszerűen elvesztették az állásukat, és három hónapon belül minimális javulást látunk ezen a téren. Az OECD közgazdászainak várakozása szerint a világszervezet tagországaiban 2020 végére átlag 10 százalékra nő a munkanélküliségi ráta a 2019. végi 5,3 százalékról. Még rosszabb lesz a helyzet, a mutató elérheti a 12 százalékot, ha a járványnak lesz második hulláma is. A foglalkoztatás javulása 2021-ig nem várható. Magyarországon a járvány előtti időszakhoz képest 100-120 ezres növekedést lehetett tapasztalni az álláskeresési rendszerbe jelentkezőknél, ami június közepén érte el a csúcspontját. Azóta többen kerülnek ki a rendszerből, mint amennyien be – mondta Palkovics László innovációs miniszter egy interjújában. A hivatalos magyar adatok szerint májusban már 4,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Szemben az április 4,1 százalékkal, valamint az egy évvel korábbi 3,5 százalékkal. A bérstatisztikában is megjelent a járványhatás, lassult a bérnövekedés üteme. Az év első négy hónapjában a bruttó átlagbég 390 ezer, a kedvezmények nélkül számolt nettó 258 ezer forintra emelkedett, ami 8,7-8,7 százalékos, egyébként tempós emelkedést jelent. Ugyanakkor áprilisban már csak 7,8 százalékkal nőttek a bérek, azaz lassult az emelkedés üteme. Ráadásul az áprilisi adatok szerint több szektorban, például a koronavírus-járvány miatt súlyos forgalomkieséssel szembesülő vendéglátásban csökkentek a fizetések, ezzel megtörve a több éve tartó emelkedést.

 

Forrás: napi.hu, szakszervezetek.hu

További cikkek