Kísérteties a hasonlóság az USA-ban 2019 és 2007 eseményei között. A piacok viselkedése és a jegybank kommunikációja is ijesztő egyezéseket mutat. Ha pedig a történelem ismétli önmagát, akkor nehéz időszak következik.
12 éve ugyanis a piaci csúcsok után jött a recesszió, majd 2008-ban teljes gőzre kapcsolt a pénzügyi válság. Tavaly óta az amerikai reál GDP-növekedés lassulást mutat. A jegybank szerepét betöltő Fed elnöke úgy látja, bár a növekedés lassul, nincsenek recessziós kockázatok, és a Fed továbbra is pozitív növekedést vetít előre. Az olyan piaci vészjelzések, mint a megfordult kötvénypiaci hozamgörbe, nem aggasztják túlságosan a befektetőket, a részvénypiac pedig új csúcsot ütött meg júliusban. Augusztusban volt némi korrekció a piacon, de szeptember elején újabb ralit láthattak a tőzsdék. Szeptember 18-án a Fed kamatot csökkentett. Ha valaki úgy érzi, az elmúlt időszak eseményeiről szól a fenti bekezdés, az nem téved. A bökkenő csak az, hogy ez a bekezdés ugyanannyira igaz 2019-re, mint 2007-re, vagyis a pénzügyi válság kitörése előtti évre – hangsúlyozza Sven Henrich piaci stratéga MarketWatch-on megjelent elemzése. Elég csak arra gondolni, hogy 12 évvel ezelőtt a hozamgörbe ugyanúgy megfordult, mint idén, az amerikai növekedés pedig érezhető lassulást mutatott 2006-hoz képest. Ezzel együtt az S&P 500 részvényindex új csúcsot ért el 2007 júliusában (csakúgy, mint idén), majd jött egy augusztusi korrekció, és a Fed szeptember 18-án kamatot csökkentett (érdekesség, hogy a kamatdöntés napja is egyezik). Fenyegető hasonlóságok mutatkoznak a válság előtti időszakkal. Akkor októberben még sikerült némi pluszt összehozni a tőzsdéken, aztán beindult a lejtmenet, amely később a 2008-as Lehman Brothers csődben – és az azt követő összeomlásban – érte el a csúcspontját. A kísérteties hasonlóságok persze nem jelentik azt, hogy biztosan meg fog ismétlődni a 2007-ben beinduló lefelé tartó spirál. Henrich azonban figyelmeztet, csakúgy, mint 12 éve, a hozzávalók most is megvannak egy recesszióhoz, már csak egy szikra kell, amely berobbantja a lőporos hordót. Hozzáteszi, ez a szikra talán a múlt hétvégi támadás volt a szaúdi olajlétesítmények ellen, de ezt egyelőre még nehéz megmondani.
Forrás. origo.hu