A nőket és a fiatalokat érintette legrosszabbul a válság

A koronavírus-járvány okozta recesszió nagyon eltérő a múltban már átélt gazdasági visszaesésekhez képest, ez új kihívások elé állítja a jegybankárokat és a jogalkotókat – mondta az EKB kormányzó tanácsának tagja a CNBC-nek. A munkaerőpiacon elsősorban a nőket és a fiatal munkavállalókat érintette súlyosan a koronavírus-járvány – mondta Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzója.

Az európai jegybank decemberben akár kamatot is csökkenthet. A mostani válság elsősorban a szolgáltatószektorból érkezik, amely gyakorlatilag leállt, amikor világszerte a szociális kapcsolattartás korlátozását szolgáló intézkedéseket hoztak. A nyári, néhány hónapig tartó fellélegzést követően – amikor az európai kormányok lazítottak a korlátozásokon -, most ismét sok étteremnek, kávézónak, hotelnek és kiskereskedelmi egységnek kellett bezárnia amint a fertőzés második hulláma elérte a régiót.Ez a szolgáltatószektor okozta recesszió nagyon különbözik egy szabályos visszaeséstől. Az egyik kérdés, milyen hosszú lesz? A másik, mi lesz a hatása a foglalkoztatottságra? – mondta Isabel Schnabel, az EKB kormányzótanácsának tagja a CNBC-nek adott interjújában. Christine Lagarde, az EKB elnöke nem sokkal előtte hívta fel a figyelmet egy beszédében arra, hogy nagyon sok ember, aki tavasszal elvesztette a munkáját, elhagyta a munkaerőpiacot és abbahagyta az álláskeresését, az eurózónában legalább 3,2 millió dolgozót minősítettek „elbizonytalanodottnak”. Ezek az emberek azok, akik nincsenek regisztrálva munkanélküliként és ezért nem szerepelnek a régió hivatalos munkaügyi statisztikáiban. A munkanélküliség jelentősen emelkedett az eurózónában, szeptemberben elérte a 8,3 százalékot, azonban ez a szint korántsem éri el a korábbi válságok során megtapasztalt értékeket, amikor a foglalkoztatás csökkenése a munkanélküliségi ráta gyors emelkedését vonta maga után. Az eurózóna adósságválságát követően például 2013-ban elérte a 12 százalékot is.Schnabel elmondása szerint a különböző munkahelymagtartó intézkedések megelőzték azt, hogy a munkanélküliség drasztikus emelkedésnek induljon, ugyanakkor jó néhány ember egyszerűen csak abbahagyta a munkát, és nem számolták őket munkanélkülinek. Az EKB-t ezen felül komolyan foglalkoztatja az, hogy a lakosság különböző részeit hogyan érinti a koronavírus válság. Amit most lehet látni, az az, hogy az országokat nagyon eltérően érintett a válság, és az országokon belül is egyes csoportok esetében nagyon eltérő a kép. Ez új és komoly kihívások elé állítja a fiskális döntéshozókat, de a monetáris politika irányítót is – tette hozzá a jegybankár. Bizonyítékaink vannak arra, hogy elsősorban a  fiatalokat és a nőket sújtotta legerősebben ez a visszaesés. A fiatal munkavállalók esetében ugyanis jellemzőbbek a korlátozott idejű szerződések, emiatt őket könnyebb kirúgni, a nők közül pedig nagyon sokan dolgoznak olyan munkakörben, amely a személyes kapcsolatra épül, és ezeket a pozíciókat nagyon komolyan érintette a járvány – mondta a szakértő. Az eurózóna gazdasága 2020 harmadik negyedévében 12,7 százalékkal emelkedett a nyári enyhítéseknek köszönhetően, ez rekordnak számít, a második negyedévben viszont a lezárások miatt 11,8 százalékkal zuhant. Az EKB korábban utalt arra, hogy jelenleg is dolgozik egy újabb monetáris ösztönzőcsomagon az eurózóna számára. Lagarde előrevetítette, hogy a jegybank kész a mostaninál is lazább kondíciókat teremteni a bankok számára, és további kötvényvásárlásokat is terveznek a gazdaság életben tartása érdekében.

 

Forrás: napi.hu,szakszervezetek.hu

További cikkek

Új lista a szakmákbanÚj lista a szakmákban

Átalakítják az OKJ-s képzéseket, 2020. szeptember 1-jétől a legtöbb OKJ-s szakképesítést csak nappali vagy esti tagozaton, szakképző iskolában lehet majd megszerezni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az