A kormány számít a munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégekre a járvány utáni gazdasági fellendítő folyamatban. A külgazdasági és külügyminiszter stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Prohumán Kft.-vel.
A járványveszély felértékeli a munkaerő-gazdálkodásban szerzett tapasztalatokat, a kormány ezért a döntéshozatalban is számít Prohumán észrevételeire – jelentette ki Szíjjártó Péter. Magyarországon 2002 óta lehet közvetítő cégektől alkalmazottakat bérelni. A munkaerő-kölcsönzés azóta évi több százmilliárd forint forgalmat termelő iparággá fejlődött. A kormány a hétfői megállapodást megelőzően 84 céggel létesített stratégiai együttműködést, és ezzel is magyarázható, hogy az érintett cégek 25 ezerrel több munkavállalót foglalkoztatnak, és 5 százalékkal növelték a magyar cégek arányát a beszállítóik között – méltatta a magas szintű vállalati kapcsolatokat a tárcavezető. Összegzése szerint csak a belföldi beszállítók bővülő részesedése több százmillió eurónyi megrendeléstöbbletet hozhatott az érintetteknek. Szijjártó Péter úgy véli, hogy Magyarország kedvező helyzetben állhat a gazdasági újrakezdés elé, és nem kell lemondania arról sem, hogy a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradjon. Ennek ugyanakkor a szakképzett munkaerő is feltétele amellett, hogy a vállalkozásokat adócsökkentés, bértámogatás, 2 ezermilliárd forint hitel- és 500 milliárd forint garanciakeret segíti a rendkívüli helyzetben – hangsúlyozta. A Prohumán ügyvezető igazgatója közreműködést ígért a kormánynak abban, hogy a lehető legkevesebb munkahely szűnjön meg, továbbá minél több munkaadó, és befektetés érkezzen külföldről. 25 éves tapasztalataira építve a cég összekötő szerepet vállalhat a munkaadók és a munkavállalók között az átalakuló gazdasági viszonyok között – tette hozzá Zakor Sándor. A budapesti székhelyű Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a térségben meghatározó, Magyarországon pedig piacvezető vállalkozás munkaerő-közvetítésben és munkaerő-kölcsönzésben.A cégvezető közlése szerint 8 országban naponta 17 ezer munkavállalónak biztosítanak álláslehetőséget. A Prohumán nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 29 milliárd forintot, 2018-ban meghaladta a 34 milliárd forintot. Adózott eredménye eközben 941,5 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt – derül ki a nyilvános cégadatokból.
Forrás: kormany.hu, MTI