A munkaerő-kölcsönzés a megoldás?

A kölcsönzött munkavállalók arány hazánkban eléri az összfoglalkoztatottak 4,2-4,4 százalékát – közölték a Világgazdasággal munkaerőpiaci szakértők. Egyre több hazai cég kedveli meg e foglalkoztatási formát.

Juhász Csongor, a HR-szolgáltatásokat kínáló Prohuman ügyvezetője szerint a munkaerő-kölcsönzés elsősorban a több száz fős cégek körében népszerű, amelyeknek évről évre magasabbak a dolgozók létszámának feltöltéséhez és megtartásához szükséges HR- és adminisztrációs költségei. Ezért egyre inkább megéri közvetítőket alkalmazniuk, ezzel komparatív költségelőnyt érhetnek el, hiszen a közvetítők nagy mennyiségben, olcsóbban hirdethetnek. Emellett a helyi irodáikban folyamatosan választják ki a munkavállalókat – adott esetben több cég számára is –, adatbázisaik pedig lényegesen nagyobbak, mint az ügyfeleiké mondta az ügyvezető. Jelenleg több mint nyolcvanezer hazai álláshely betöltetlen a Központi Statisztikai Hivatal szerint, majdnem a duplája a négy évvel korábbinak. E szám folyamatosan nő, a versenyszektorban 2,5–3 százalék közötti az arány. Azt mindenképpen ki kell emelni, hogy a munkaerőhiányon a kölcsönzés nem változtat, hiszen a cégek adott régiókban egymástól próbálják átcsábítani a dolgozókat. Az is megszokott, hogy ötven-száz kilométeres körzetben akár naponta vagy a hét elején és végén utaztatják a munkásokat, ezért megnőtt a munkásszállók iránti kereslet

 

– ezt már Pelle Dávid, az MP Solutions Kft. ügyvezetője mondta a Világgazdaságnak. A szakember szerint a kölcsönzés alapvetően az átmeneti munkaerőhiányra kínál áthidaló megoldást, de rengeteg cég alkalmazza már hosszabb távon is a módszert. A munkaerő-kölcsönzés globálisan, így Európában is elfogadott, sőt folyamatosan fejlődik. „A nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy egyre népszerűbb ez a foglalkoztatási forma a rugalmasságából adódó előnyök miatt.

Forrás: Világgazdaság, szakszervezetek.hu

További cikkek