A Magyarországon elvégzett kutatásában az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját.
A fontossági listán egyre előkelőbb helyet foglal el a támogató munkahelyi környezet, a sikeres jövőt előrevetítő agilis cégek, akik képesek gyorsan, és hatékonyan reagálni a folyamatos változásokra. Gyengül viszont a munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, miközben elhelyezkedési esélyeikben évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt és biztosnak érzi magát munkaerőpiaci esélyeit illetően.
A dolgozói elkötelezettség viszont itthon, ellentétben a külföldi helyzettel, csökken, folyamatosan 3 éve. Idén 1% ponttal alacsonyabb, mint tavaly. Ez a negatív tendencia jellemzi a vállalatok tehetség megtartó képességével kapcsolatos dolgozói elégedettséget, és a cégek jövőbeli sikerességébe vetett hitet csakúgy, mint a munkáltatói márkával kapcsolatos elégedettséget. Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég, a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily és a DECATHLON Magyarország már negyedszer nyerte el a Legjobb Munkahelyeknek járó elismerést.Az 50-250 fő közötti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek: Atlas Copco Hungary Kft – Industrial Technique,Cisco Systems Mo. Kft,Carglass Magyarország – CG Hungary Kft.,Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition,Starschema Kft.,WHC. A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai: B.Braun Avitum Hungary Zrt.,EuroFamily. Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek: SAP Hungary Kft. DECATHLON Magyarország, Szerencsejáték Zrt. Az Aon Legjobb Munkahelyek Program globális és regionális viszonylatban is közel 20 éve ismeri el a szervezeteket. A Nemzetközi mérésben részt vett vállalatok közül két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést: Mars Magyarország Értékesítő Bt., profession.hu Kft.
Forrás:profitline.hu