A munkáltatók felől nézve, a gyenge forint árfolyam elsősorban az exportszektornak kedvez, és jó hatással van a munkaerőpiacra, mivel a cégek kevésbé kényszerülnek létszámcsökkentésre. Az euró bevezetése pedig nem gyorsítaná a magyar bérek felzárkózását, és az erősebb forinttal nem biztos, hogy sokkal közelebb jutnánk ahhoz, hogy hazatérjenek a külföldön dolgozó magyarok.
Az importőröknek és az MNB-nek sem okoz egyelőre nagy problémát a gyenge forint. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője kifejtette: a jelenlegi kedvezőtlen külső környezetben a gyenge árfolyam ellensúlyozni tudja a gyengébb bevételt, és a cégek könnyebben tudják megtartani a munkaerőt, vagyis kevésbé kényszerülnek létszámcsökkentésre. „Emellett az anyacégek ilyenkor az olcsóbb lokációkon vágják vissza kevésbé a termelést, illetve a termelés relokációját (új kapacitások) érintő döntésekkor is ezeket részesítik előnyben, ami szintén segíti a hazai exportszektort és a foglalkoztatást” – mondta el az elemzési vezető. Tardos Gergely szerint az igaz, hogy az importőröknek kevésbé kedvez a gyenge árfolyam, de ők a jelenlegi erős belső kereslet miatt nem szembesülnek olyan problémákkal, mint az export orientációjú cégek. Kifejtette, az a tapasztalat, hogy globális recessziós vagy lassulásos időkben a fix árfolyamú, vagy sok devizahitellel rendelkező országokban lényegesen jobban emelkedik a munkanélküliség, mint ott, ahol nem okoz problémát az árfolyam gyengülése. Elmondta, hogy mivel a kormányzat és az MNB az elmúlt évben rengeteg erőfeszítéssel jelentősen lecsökkentette a hazai gazdaság devizakitettségét (a vállalatoknál 60%-ról 40%-ra, a háztartásoknál 70%-ról lényegében zérusra, az államadósságban pedig 50%-ról 20%-ra csökkent a devizaadósság súlya, így a nemzetgazdaság külfölddel szembeni devizaadóssága a GDP 90%-áról 30%-ára mérséklődött, ennél immár több a nemzetgazdaság által birtokolt külfölddel szembeni adósságtípusú követelés. Ez pedig Tardos következtetése szerint lehetővé teszi azt, hogy a jegybanknak nehéz időkben ne kelljen kamatot emelve védenie az árfolyamot, mélyítve a recessziót, hanem azt teheti, amit a fejlettebb országok, hogy kamatcsökkentéssel és a forint likviditás növelésével támogassa az állampapír- és a hitelpiacot, illetve engedheti gyengülni a forintot mindaddig, amíg az nem jelent veszélyt az inflációs célra. „Rövid távon jobb lenne, ha erősebb lenne a forint, mert akkor euróban magasabbak lennének a hazai bérek, de ennek valószínűleg az lenne az ára, hogy erősebben lassulna a hazai gazdaság és csökkenne a munkaerő-kereslet, főként az exportszektorban.” Tehát az erősebb forinttal nem biztos, hogy közelebb jutnánk ahhoz, hogy hazatérjenek a külföldön dolgozó magyarok.
Forrás: hrportal.hu