A legtöbben – 367 ezren – júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Több százezer fiatal élt a 25 éven alattiak adókedvezményével, a legtöbben júliusban. Fejeként és havonta akár 65 ezer forintot is spórolhattak vele.
Idén az első hét hónapban több mint 79 milliárd forintot hagyott az adókedvezmény a fiataloknál. A 2022. január 1-én hatályba lépett kedvezmény alapján a fiatalok az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól, az államtitkár szerint a kedvezmény révén a fiatalok havonta akár 65 ezer forintot is spórolhatnak az adón. Az adómentesség minden fiatalt érint, azokat is, akik nyáron diákmunkásként vagy részmunkaidőben dolgoznak. Az érintetteknek az első házasoknak járó adókedvezményről sem kell lemondaniuk, ha két 25 év alatti összeházasodik, akkor a fiatalok az első házasoknak járó adókedvezményt nem az esküvőt követő hónaptól, hanem 25 éves koruktól számított 24 hónapon keresztül vehetik igénybe – emlékeztetett az államtitkár. A fiataloknak könnyebb az adminisztráció, mivel a kedvezmény automatikus, vagyis nem kell külön kérni, nem kell nyilatkozni a munkáltatónál. Nyilatkozatot kizárólag akkor kell kitölteni, ha az érintett csak részben vagy egyáltalán nem kívánja érvényesíteni a kedvezményt, például azért, mert több munkáltatótól is van jövedelme, amelyek együtt már meghaladják az adómentes értékhatárt. Ezzel előzhető meg a jogosulatlan igénybevétel. Az államtitkár szerint jelenleg ilyen kedvezményt az Európai Unióban csak Magyarország és Lengyelország alkalmaz. kitért arra is, hogy a magyar mentességi szabályok nemcsak az adminisztrációmentesség miatt speciálisak, hanem a kedvezménnyel érintett jövedelmek széleskörűsége miatt is, hiszen a munkabér mellett például a táppénzt, a megbízási díjat, az őstermelői és az átalányban megállapított jövedelmet és a vállalkozói kivétet is érintik.
Forrás: hvg.hu