A fejlődéshez igazodnia kell a munkaerőnek

Változnak azok a tulajdonságok,  amelyek vonzóvá tesznek egy munkavállalót, erre pedig a felsőoktatási intézményeknek is reagálniuk kell. A  munkaerőpiacra a folyamatos, dinamikus változás a jellemző, a Világgazdasági Fórum Future of Jobs jelentése szerint 2025-re az összes alkalmazott 50%-ának át kell képeznie magát, ahogy a technológia fejlődik.

Docler Holdonghoz tartozó Kodolányi János Egyetem épp ezért vezette be kooperatív nézőpontú egységes felsőoktatás-pedagógiai modellt, melynek lényege, hogy a hallgatók aktívak, a gyakorlati témáknál a képzési területhez tartozó, céges világban meglévő, stratégiai partnerek közvetlenül beleszólnak a tartalmakba, továbbá részt vesznek nem csak a gyakornoki programban, hanem a tanításban is, sőt sokszor projektfeladatokat adnak. A struktúrában minden szakon, minden egyes tantárgy esetében összehangoltan jelennek meg a tartalmi és a kompetenciafejlesztő elemek, a tanárok pedig partnerként tekintenek a hallgatókra, folyamatosan segítik, támogatják őket. Ma már egészen más kompetenciákat várnak el a munkaadók, mint 5, vagy 10 évvel ezelőtt. A munkaerőpiaci elvárások dinamikusan változnak, és a munkaadók elvárják, hogy ezekhez a változásokhoz a munkavállalók is gyorsan adaptálódjanak. 2020-ban a Világgazdasági Fórum a munka jövője (Future of Jobs) című jelentésében kiemelte, a kritikus gondolkodás és a problémamegoldás vezeti azon készségek listáját, amelyekről a munkáltatók úgy vélik, hogy a következő öt évben egyre inkább előtérbe kerülnek majd. A jelentés szerint felértékelődik majd a csoportmunka és a kreativitás is, ahogy az önmenedzselés, a tanulni, fejlődni vágyás, a rugalmasság és a stressztűrő képesség is. Az új munkaerőpiaci elvárásokhoz a jövendő munkaerőt képző felsőoktatási intézményeknek is alkalmazkodniuk kell. A Kodolányi János Egyetemen ezt felismerve bevezették az úgynevezett kooperatív nézőpontú egységes felsőoktatás-pedagógiai modellt, amelynek röviden a lényege az, hogy gyakorlatorientált, szakmai tudást nyújtanak a hallgatóknak.”A gyakorlati témáknál a képzési területhez tartozó, céges világban meglévő, stratégiai partnereink közvetlenül beleszólnak a tartalmakba, továbbá részt vesznek nem csak a gyakornoki programban, hanem a tanításban is, sőt sokszor projektfeladatokat adnak. Nem csak imitáljuk a gyakorlati lehetőséget, hanem valódi feladatokat végeznek a hallgatóink. A diákok és tanárok közt mester és tanítvány viszony áll fenn, ami azt jelenti, hogy a kollégákkal mindig lehet beszélni, elérhetők és valódi partnerség van az oktatók és a tanulók között. Ennek köszönhetően működik többek között az Art Gallery, Magyarország egyetlen egyetemi galériája. Sok volt kodolányis sikeres vállalkozása az egyetem falai között, tanári segítséggel kezdődött. Erre számos példa van, legkiemelkedőbb maga, az egyetem tulajdonosa, Gattyán György” – mondta a Portfolio-nak Dr. Szabó Péter, az egyetem rektora, hozzátéve, folyamatosan fejlődnek, fejlesztenek, hamarosan új szakok indulnak, különös tekintettel a kommunikáció területére. A legizgalmasabb fejlesztés azonban a doktori iskola létrehozása, az ehhez szükséges határozatok már megvannak, a program elkészült, és elsősorban a külföldi hallgatókat szeretnék megcélozni. Fontos a cél tehát a nemzetköziesítés, jelenleg több mint 30 ország közel 200 intézményével állnak kapcsolatban, ezek az üzleti partnerek pedig különleges lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára.

Forrás: portfolio.hu

További cikkek

Diákok a boltokbanDiákok a boltokban

Minden diák kaphat munkát, aki dolgozni szeretne az idei nyáron Magyarországon. A penzcentrum.hu utánajárt, mennyit kereshetnek a diákok, ha valamelyik élelmiszer áruházba mennek el dolgozni a nyáron. Mint írják, a