Munkaerőpiaci visszaesés várható

A szakemberek és munkaügyi ügynökségek is azt vetítik előre, hogy az elkövetkező években a munkaerőpiaci folyamatok érzékenyen érintik majd az embereket. Csökkennek a bérek, nehezebben élnek majd az emberek, az egyébként is kevés fizetésből élők helyzete rosszabbodik.

Az ENSZ munkaügyi ügynöksége figyelmeztetett, hogy az orosz-ukrán háború, valamint az egymást érő válságok sora nyomán az idei év negyedik negyedévében várhatóan világszerte munkaerőpiaci visszaesés következik be, melynek okán a bérek tovább zsugorodnak, az emberek adósságai tovább szaporodnak, és az egyenlőtlenség is egyre komolyabb mértékeket ölt.

Gilbert Houngbo, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet új főigazgatója ennek kapcsán felszólította a kormányokat, hogy avatkozzanak be a boltban kapható termékek árának meghatározásába, a “váratlan nyereségeket” irányítsák át, továbbá jelentősen növeljék a jövedelemtámogatást, illetőleg a szociális védelmet. Nyilatkozatában Houngbo úgy fogalmazott, ennek a mélységesen aggasztó globális foglalkoztatási helyzetnek a kezelése egy jelentős, a munkaerőpiaci visszaesés megakadályozására vonatkozó, átfogó, integrált és kiegyensúlyozott politikát igényel mind nemzeti, mind pedig globális szinten. A főigazgató rámutatott, amennyiben végre sikerülne lezárni az orosz-ukrán háborút, az nagyban javítaná a globális foglalkoztatási helyzetet.

Ledolgozott munkaórák csökkenése

A szervezet megállapította, hogy az év elején világszerte fellendült a ledolgozott munkaórák száma, különösen a nők és a magas képzettséget igénylő munkakörökben dolgozók körében. Mindez annak köszönhető, hogy a világgazdaság némiképpen talpra állt a koronavírus-járvány leszenvedett visszaesés után: a hétfőn közzétett, a munka világáról szóló jelentés 10. kiadásában rámutattak, a helyzet azóta csak romlott, a ledolgozott munkaórák száma pedig mintegy 1,5 százalékkal csökkent – mindez közel 40 millió teljes munkaidős pozíció hiányának felel meg. A jelentésben figyelmeztettek, a munkaerőpiaci kilátások jelenleg rendkívül bizonytalanok, és egyre komolyabbak a negatív irányba mutató kockázatok, az infláció brutális, az egyre szigorodó monetáris politika kockázatos, az egyre növekvő adósságteher mellett pedig a fogyasztói bizalom is drasztikusan csökkent.

Figyelmeztettek: noha általában sok időbe telik, mire egy gazdasági lassulás, vagy épp recesszió a munkahelyek megszűnéséhez, ezáltal munkanélküliséghez vezet, a rendelkezésre álló adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a munkaerőpiac teljes lassulása már megkezdődött. Ukrajnára kitérve megosztották, az ország háború előtti munkaerejének mintegy 10 százaléka, főként nők, jelenleg a szomszédos országokban tartózkodnak menekültként.

 

Forrás: liner.hu

 

 

További cikkek