Elfogytak a hazai munkaerő-tartalékok, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) belső felmérése szerint 8-10 ezer olyan tartósan betöltetlen állásra várnak jelentkezőket a munkaadók, amelyekre belföldön hónapokon át tartó hirdetések után is alig akadt érdeklődő. Ezért mielőbb lépni kell, azaz megkönnyíteni, illetve rugalmasabbá tenni a munkavállalói vízumok kiadását.
A legtöbb munkakörben sikeresen és hatékonyan tudnák foglalkoztatni Magyarországon is a fejlett és a felzárkózó országokban egyaránt kapós harmadik országbeli dolgozókat. Elsősorban távol-keleti, például vietnámi, thai és indonéz munkavállalókkal, vagy Szerbiából, valamint a szovjet utódköztársaságokból érkezőkkel lehetne átképzés és felkészítés után betölteni a magyarokkal betölthetetlen munkaköröket. Erről Baldauf Csaba, az MSZÉSZ elnöke nyilatkozott a VG megkeresésére. Elmondta: a szövetség által végzett belső felmérés szerint, amelyben mintegy száz tagszálloda vett részt, összesen 1600 fős munkaerőigényt jeleztek. Ebből számolták ki a hazai szállodai kapacitások figyelembevételével a minimálisan hiányzó munkaerőigény nagyságát. A szállodaipari munkaerőhiányt már sem átképzésekkel, sem növekvő fizetésekkel nem lehet megoldani. A takarítókat, reggeliztető pincéreket, felszolgálókat, éttermi és konyhai kisegítőket, szakácsokat, recepciósokat éppúgy hiányzóként tartják számon, mint a műszaki dolgozókat, például a karbantartókat, akiket az építőipar szívott el. Gyakorlatilag minden munkakörben munkaerőhiány van – mondta a szállodaszövetség elnöke. Ha nem gyorsul fel a külföldi munkavállalói vízumok kiadása, előfordulhat, hogy az év során növekvő keresletet több szálloda csak korlátozottan tudja majd kielégíteni. Erre egyébként már az év végén, a szilveszteri időszakban is volt példa, amikor a kiszolgáló személyzet hiánya miatt nem minden szálloda tudott annyi szálló- és vacsoravendéget fogadni, mint amennyire eredetileg méretezték. A szállodaiparban ugyanakkor abban reménykednek, hogy a tavalyi év forgalmát 25-30 százalékkal meg tudják haladni 2022-ben. Arra viszont a reméltnél szerényebb első negyedéves előfoglalási adatok miatt kisebb esélyt látnak, hogy a 2019-es eredményt megismételjék, de ezt a járványhelyzet és a rövid távú foglalások alakulása még felülírhatja – mutatott rá Baldauf Csaba. A Magyar Turisztikai Ügynökség téli belföldi forgalomélénkítő kampányához nagy reményeket fűznek az érintettek, abban bízva, hogy sikerül utazásra bírni a most még kiváró vendégeket, mert a 30-40 százalékos vidéki előfoglalási arányok a holtszezonban amúgy is gyengébb forgalomhoz képest sem túl biztatók. A céges rendezvények továbbra is hiányoznak, és egyelőre nem látni, mikor indulnak újra, holott ezekkel lehetne a most hiányzó bevételt később pótolni. A bevételi oldal szerény, és nem valószínű, hogy mindenütt elég lesz a három-négyszeresére nőtt energiaárak kompenzálására, miközben a béremelésekre is fedezetet kell találni. Mindez a tartalékokat – ahol még vannak – tovább apasztja, vagy felemészti – jellemezte a koronavírus ötödik hullámával is tetézett holtszezon súlyosbodó problémáit a szövetség vezetője.
Forrás: vg.hu