A GINOP 881 millió eurónyi többlet forrásban részesül, amely pénzt több mint 8 000 kis- és középvállalkozás által igénybe vehető kamatmentes működőtőke-hiteleszközre, valamint a Covid19-járvány miatti korlátozó intézkedések által érintett vállalkozások munkavállalóit segítő bértámogatási rendszer támogatására fordítják. „Ágazati bértámogatás a COVID–19 járvány munkaerőpiaci hatásainak kezelésére” címmel jelenik meg most augusztusban 84 milliárd forintos keretösszeggel egy kiemelt EU-pályázat – derül ki egy friss kormányhatározatból, ami egy minapi brüsszeli támogatási döntéssel függ össze.
Bár erre sok cégvezető szeme felcsillanhat, de fontos rögtön hozzátenni, hogy ez várhatóan nem egy új, piaci alapú pályázati lehetőség a cégeknek, hanem a tavaly téltől idén júniusig folyamatosan meghosszabbított itthoni bértámogatási program utólagos elszámolása a kormány és az Európai Bizottság között. A koronavírus-járvány tavaly tavaszi berobbanása abból a szempontból is rosszkor jött, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus felhasználásával már a legtöbb tagállam nagyon előrehaladt, így nem volt sok plusz uniós forrás a járvány azonnali negatív hatásainak a kezelésére. A helyzetet úgy oldották meg a brüsszeli döntéshozók, hogy egyrészt teljesen rugalmassá tették a még fel nem használt tagállami uniós pénzek szabályrendszerét (ez volt az ún. beruházási kezdeményezés, illetve megnövelték a tagállamok felé az EU-pénzekkel kapcsolatos likviditást), másrészt egy áthidaló pénztömeget is jóváhagytak az állam- és kormányfők akkor, amikor a 2021-2027-es uniós keretről egyébként is döntöttek tavaly júliusi maratoni EU-csúcson. Ezt az áthidaló keretet nevezik REACT-EU-nak, ami tehát hivatalosan már az Európai Uniós Helyreállítási Eszköz (NextGenerationEU) része, és 2021 és 2022 során (folyó árakon) 50,6 milliárd EUR összegű kiegészítő finanszírozást biztosít a már egyébként is futó 2014-2020-as kohéziós politikai programokhoz. Ez tehát azt jelenti, hogy a még zajló 2014-2020-as EU-ciklus forráskeretét megtoldja a REACT-EU és emiatt módosítani kell ezeket a fejlesztési programokat. Ezeket a módosított programokat az elmúlt időszakban beterjesztették az érintett tagállamok az Európai Bizottságnak és éppen múlt héten érkezett Brüsszelből a hír, hogy a testület jóváhagyta hat tagállam fejlesztési programjának módosítását, köztük a magyar Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) módosítását is. A változtatás értelmében a GINOP 881 millió eurónyi többlet forrásban részesül, amely pénzt több mint 8 000 kis- és középvállalkozás által igénybe vehető kamatmentes működőtőke-hiteleszközre, valamint a Covid19-járvány miatti korlátozó intézkedések által érintett vállalkozások munkavállalóit segítő bértámogatási rendszer támogatására fordítják. Éppen utóbbival függ össze egy szintén minapi kormányhatározat (1585/2021. (VIII. 11.)), amely módosította a GINOP pályázatok meghirdetési menetrendjét, és két új pályázat meghirdetése bukkant fel benne: Az egyik a bevezetőben is jelzett, GINOP-10.1.1-21 kódszámú 84 milliárd forintos keretösszegű felhívás, amelyet most augusztusban tervez meghirdetni a kormány és amelynek címe: „Ágazati bértámogatás a COVID–19 járvány munkaerőpiaci hatásainak kezelésére”. A rövid leírás szerint „A program elsődleges célja a munkahelyek megőrzése azon vállalkozások esetében, amelyek tevékenységét a Covid–19 világjárvány közvetlenül érinti.”A másik módosítás nem feltétlenül van összefüggésben a fenti brüsszeli módosítással, mindenesetre arra készül a kormány, hogy GINOP-7.1.10-21 kódszámon meghirdessen szeptemberben egy 3 milliárd forintos keretösszegű pályázatot „A természetes fürdőhelyek komplex és élményközpontú fejlesztése” címmel. A rövid leírás szerint „A fejlesztések célja a természetes fürdőhelyek mint természeti értékek négy évszakos látogathatóvá tétele a kínálat komplex és élményközpontú fejlesztésével, hálózatba szervezésével és a környezeti fenntarthatóság megőrzésével.”A fenti kormányhatározat még számos technikai jellegű (keretösszeg emelési-csökkentési) módosítást tartalmaz a GINOP éves pályázati menetrendjében. A 84 milliárd forintos ágazati bértámogatási program értelmezésünk szerint nem azt jelenti, hogy a kormány most augusztusban tényleg meghirdet a cégek felé egy új bértámogatási lehetőséget. Egy idén áprilisi pénzügyminisztériumi közlemény arra emlékeztetett, hogy ez a program az érintett szektorban működő cégek megsegítésén keresztül közel 160 ezer munkahelyet védett meg addig.
Forrás: portfolio.hu