A diákok idén nyáron is a feldolgozóiparban, a gyártószektorban, a kereskedelemben, valamint a vendéglátás, a mezőgazdaság és turizmus területén tudnak majd a legnagyobb számban dolgozni. Idén nyáron a munkát vállaló diákok száma 2019-hez hasonlóan ismét elérheti a 65-70 ezret, mivel az év első öt hónapjában már mintegy 50 ezer tanuló helyezkedett el a munkaerőpiacon a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetség (DiákÉSZ) tagjain keresztül – közölte a DiákÉSZ az MTI-vel.
A szövetség számításai szerint a tanulókat heti 30-40 órában foglalkoztatják majd akárcsak a korábbi években. A munkát vállaló diákok órabére bruttó 1200-1300 forint körül alakul, Budapesten ez az összeg elérheti a bruttó 1300-1400 forintot is, vidéken viszont inkább bruttó 1100-1200 forint, míg az elmaradottabb régiókban vagy kisebb településeken 1000 forint körüli órabérek is előfordulnak. A béremelésekre nyár végétől, ősztől látnak piaci realitást. Kiemelték, a diákok a korábbi szabályoknak megfelelően vállalhatnak munkát: tanszünet ideje alatt már 15 éves kortól dolgozhatnak a tanulók, 16-17 évesen pedig akár egész évben is, azonban fontos tudni, hogy mindkettő esetében a munkavállaláshoz kell a szülő beleegyezése. A szövetség szerint a diákok nyári munkavállalásához nincs szükség védettségi igazolványra.Ugyanakkor úgy vélik, hogy előnyt jelenthet, főleg azokban a munkakörökben, ahol jellemző a kapcsolattartás a vendégekkel, ez járványügyi szempontból indokolható lehet és hallottak már ilyet partnereiktől. A DiákÉSZ 15 tagszervezetből áll, a szövetség árbevétel alapján körülbelül a 65-70 százalékát fedi le az iskolaszövetkezeti piacnak.Július elsejétől munkába állhatnak az idei Nyári diákmunka programra jelentkező fiatalok, akik így a turizmus-vendéglátásban is hozzájárulhatnak a sikeres újrainduláshoz” – emlékeztetett Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: a kormány 3 milliárd forintos keretösszegű programjával 16-25 év közötti, nappali képzésben tanuló középiskolásokat, egyetemistákat juttat szünidős álláshoz. A diákok a programnak köszönhetően vagy önkormányzati, vagy a mezőgazdaság, a turizmus-vendéglátás területén folytatott nyári munkára jelentkezhetnek, legfeljebb két hónapra. A helyhatóságoknál maximum napi 6, a vállalkozásoknál akár napi 8 órában dolgozhatnak majd. Az önkormányzati munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként. A cégek számára a munkabér összegének háromnegyedét téríti meg a kormány.A program részletei a munka.hu oldalon érhetők el. A diákok június 15-e óta regisztrálhatnak a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál.
Forrás: novekedes.hu