A járvány ideje alatt fölértékelődött a home office, sok magyarországi vállalat rugalmasan kezelte a helyzetet, nagymértékű digitális átállás indult el a cégek jelentős részénél. Most, a fokozatos visszatérés időszakában a vállalatok vezetőinek hosszú távon is állást kell foglalnia a home office intézményével kapcsolatban.
A Profession.hu 2014-ben és 2019-ben is felmérte a cégvezetők és munkavállalók hozzáállását a home office-hoz: az adatok szerint az évek múlásával egyre népszerűbb volt a gondolat, hogy bevezessék ezt a munkarendet. Tavaly ősszel a megkérdezett cégvezetők körében 65% volt azok aránya, akik törekedtek arra, hogy biztosítsák a távmunka lehetőségét, míg öt évvel korábban még csak valamivel több, mint felük értett egyet azzal, hogy munkatársaik otthonról is elláthatnák feladataikat. Aztán 2020 márciusában ez már nem csak egy elméleti kérdés volt: a hazai cégek – ahol csak meg lehetett oldani – egyik pillanatról a másikra állították át működésüket teljes vállalati szinten távoli munkavégzésre. Most, a fokozatos visszatérés időszakában a vállalatoknak újra kell gondolniuk a szervezeti működésüket, és hosszú távon is állást kell foglalniuk a home office intézményével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok felgyorsították a munkaerőpiac átalakulásának folyamatát. A lezajlott változások vélhetően organikusan is megtörténtek volna, de most a kényszerpálya hatására sok évet léptünk előre az időben. Számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, tudatosabban használnak online kollaborációs eszközöket és a kultúra részévé vált az új működési modell. Mindez alapjaiban írhatja át a korábbi rutinokat és ezzel együtt megváltoztatja az infrastrukturális igényeket is” – mondta el Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője. A távolságtartási szabályok betartása miatt sok vállalat hibrid szervezetté válik: a munkatársak csoportokban, felváltva dolgoznak otthonról és az irodából. Így előfordulhat, hogy bizonyos kollégákkal csak online egyeztetnek további hosszú hónapokon át. Ez a félig online térben, félig személyesen fenntartott kapcsolat új munkaszervezést, a korábbiaktól gyökeresen eltérő működésmódok kialakítását igényli a vállalatoktól. A dolgozói elégedettség, a közösségi élet fenntartásának kérdése is komoly feladat elé állítja a vezetőket és HR osztályokat, új megoldásokat kell kifejleszteniük, hogy az egymással ritkán találkozó kollégák is egy csapathoz tartozónak érezzék magukat. A vezetőknek „többet kell adnia, jobban kell látszania” – fogalmaz dr. Szvetelszky Zsuzsa, vállalati kommunikációs szakértő és szociálpszichológus.
Forrás: profitline.hu