Ugyan folyamatosan nőnek a hazai bérek, de messze még a nyugati szint. Zsidai Viktor alapkezelő az alapbogon is közzétett „Unortodox bérrobbanás” című írásában kifejti, hogy kb. 2022-ig évi 10% növekedés várható, ami megdöbbentő számnak tűnik, hiszen ez azt jelenti, hogy a munkavállaló közel a felével magasabb béren lesz foglalkoztatható.
Reálisnak tűnik ez az előrejelzés annak ellenére, hogy a piaci várakozások az átlagos emelést 6,5-7,5 %-ra prognosztizálják. A 10%-ra utal az a frissen érkezett KSH adat, amely előző év azonos időszakához viszonyítottan 10,6%-os béremelkedést mutat. Az állami szféra a legveszélyeztetettebb: az árakra túl nagy hatása nincs, bérek (pl. közalkalmazottak esetén) tekintetében a struktúrája statikus. Azaz a piac nagyon könnyen át tudja szippantani a közalkalmazotti szférából a munkaerőt. Az állam valamelyest szorgalmazza is ezt, a baj az, hogy így a közalkalmazotti állományt vagy elszívja az egészségügy – magánegészségügy, vagy olyan szakmát választanak, amelyben kamatoztatni tudják eddigi tapasztalataikat. .A bérek tekintetében az OECD adatai szerint Mexikó mellett állunk a sor végén, a környező országok – amelyek kedvelt célországai a külföldön munkát vállalóknak – felettünk, Ausztria esetében beláthatatlan messzeségben állnak. Ez előre vetíti, hogy az elvándorlás talán lassulhat, de feltehetőleg nem áll meg vagy fordul visszájára, növelve ezzel a munkaerőhiányon keresztül a bérnyomást. Az eddig soha nem tapasztalt béremelkedéssel együtt tehát nem sikerült ausztriai béreket csiholni, hiszen az műnyúlként szaladt a magyar bérek előtt, így futunk tovább utána. Az előzetes kommunikációk szerint a jegybank 3%-os inflációnál nyúlt volna az alapkamathoz, azonban ez az intézkedés elmaradt. A napokban jött is a meglepetés, mert a márciusi fogyasztóiár-index 3,7%-on állt meg, ami alulról nyaldossa a felső toleranciasávot. A jegybank legutóbb nem szigorított, maradt az alacsony kamat, ebből következően a pénzbőség, magas fogyasztás. Ráadásul az egyik legjobban dráguló főcsoport az élelmiszer, amely 5,4 %-kal emelkedett. Ha marad ez a tendencia, akkor reálértékben nem lesz annyira érezhető a béremelkedés, további muníciót adva a magasabb bérköveteléseknek. Nagy kérdés, hogy az emelési versenyben ki fullad ki leghamarabb, kinek van még puffere béremelésre. Akik biztosan bírni fogják, azok a tőkeerős nagyobb cégek. A kkv-k és mikro vállalkozások helyzete problémásabb lesz.
Forrás.hu: hrportal.hu