A hazai toborzópiacon még új cégnek számít a Talentuno, de ennek ellenére már jelentős sikereket könyvelhet el magának. A 4 millió eurós tőkeinjekcióval az európai piacot is letarolná a magyar startup. Jelentős újításuk lényege, hogy közös, elektronikus platformra terelik a – jellemzően nem profi – toborzókat, akik magas jutalék ellenében helyettesíthetik a profi fejvadászokat.
Fontos szerintük, hogy mennyi aktív fejvadászt találnak majd, akik hosszú távon is aktívan toboroznak. A tervek ugyanakkor ambiciózusak, a Hiventures és a Bonitás alapkezelő tőkebefektetése után pedig már a nemzetközi munkaerőpiac az elsődleges cél. Kelliár Zsolt a Talentuno egyik alapítója elmondta: a toborzási folyamatot, mint szolgáltatást alapvetően 3 részre lehet osztani: sourcing (jelöltek megtalálása), assessment (jelöltek tesztelése), presenting (jelöltek bemutatás). Az igazi problémát az jelenti, hogy nincsenek aktív jelöltek, azaz olyan jelöltek, akik maguktól jelentkeznek állásokra. Ezért a toborzóknak ki kell ‘nyúlniuk’ értük. Ezt leggyakrabban manuálisan teszik: adatbázisból hívják a jelölteket, LinkedIn-en lépnek velük kapcsolatba, stb. A statisztika szerint 86 százalékban nem járnak sikerrel ezek a megkeresések, tehát a recruitereknek a fennmaradó 14 százalékból kell eredményt felmutatni. Ez nagyon nem hatékony. Rengeteg technológiai megoldás érkezik a piacra, amik automatizálnak különböző folyamatokat, azonban úgy tűnik, hogy az első kapcsolatba lépéskor a több automatizációból nagyobb siker nem feltétlenül lesz, a jelöltek igénylik a személyes kapcsolatfelvételt. Ha hatékonyan ki tudjuk deríteni, hogy ki az, aki éppen váltáson gondolkozik, akkor a megkeresések ez idáig elvesztegetett 86 százalékát sikeres megkeresésekre lehet cserélni. Kelliár Zsolt elmondta: az általuk bevezetett megoldás értelmezhető egy ajánlói programként úgy, hogy nem feltétlenül kell az adott vállalat munkavállalójának lennie az ajánlónak, illetve nemcsak egy, hanem számos céghez ajánlhat jelölteket. Egyre több crowdsourcing alapú megoldás létezik, de olyan, aki teljesen ugyanezt a modellt csinálja és komolyabb eredményeket ért el, nincs, vagy legalábbis nem tudunk róla – fejtette ki. Már a toborzási folyamat felénél járunk, amikor rájön a cég vagy a jelölt, hogy teljesen más összegekben gondolkodtak. Az Egyesült Királyságban nem lehet pozíciókat meghirdetni a fizetési szintek nélkül. Ezekre a különbségekre piacelemzéssel, helyi vezetők foglalkoztatásával és tanácsadók igénybevételével tudunk a leginkább felkészülni. A globális toborzási piac körülbelül 50 milliárd dollár. Ennek a 42,5 százalékát adja az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, tehát magasan ez a két legnagyobb piac. A mi modellünk rendkívüli módon skálázható, így logikus – és a befektetőink által is elvárt – lépés a nagy piacok felé fordulni. Ahhoz, hogy elegendő tőkét tudjunk bevonzani egy Egyesült Királyság méretű piacra lépéshez, el kell érnünk egy bizonyos méretet mind árbevétel, mind ügyfélszám tekintetében, és meg kell tudnunk mutatni, hogy a modell nemcsak a hazai piacon működőképes, hanem egy számunkra idegen országban is megállja a helyét, illetve a csapatunk is képes arra, hogy piaci bevezetést és terjeszkedést véghezvigyen. Lengyelország a régiónk legnagyobb piaca, volt már ott egy kis irodánk korábban is, volt néhány lengyel ügyfelünk is, így logikus lépés a Talentunoval Lengyelország irányába terjeszkedni – mondta el a Talentuno alapítója.
Forrás: portfolio.hu