Erősödik Magyarországon az országon belüli munkaerőmobilitás. A Tolna, Nógrád, Heves és Békés megyében élők például 50 százalékban más régiókban működő vállalatokhoz adják be pályázataikat. A folyamatnak nem kedvez a jelenlegi ingatlanpiaci helyzet.
Mindezen folyamatok mellett pozitívum, hogy a hazai munkaerő nemzetközi mobilitási hajlandósága ugyanis csökkent az elmúlt években. Amíg Nyugat-Magyarországon gyakorlatilag nincs munkanélküliség, addig a keleti országrészben ez elérheti a 8-9 százalékot is. Az az általános nézet viszont változni látszik, hogy nem szívesen költözünk/utazunk egy-egy állás miatt az ország határain belül, még akkor sem, ha egy kifejezetten jó lehetőségről van szó. A magyarok 52 százaléka ugyanazon a településen, 23 százaléka ugyanabban a megyében lakik, mint a születésekor, a lakóhely stabilitása a községek lakóira inkább jellemző, mint a városiakra – ez derült ki a KSH kis népszámlásásának 2016-os adataiból. Határozottan körvonalazódik egy másik irány is, mely szerint már nem csak Budapestre, hanem Budapestről kifelé is áramlik munkaerő. Számukra azért Pest megye a legvonzóbb, alighanem az agglomerációba történő költözés miatt is. A fővárosból távozni kívánó munkaerő esetében Pest megye mellett Fejér megye is egyre gyakrabban szóba jön. Ez azért Budapesthez való közelségével magyarázható. A 3. megye, ahova a legtöbb budapesti jelölt jelentkezik, Győr-Moson-Sopron. Ez a régió főként Ausztria közelségének és az itt található ipari központoknak köszönheti népszerűségét. Ha Budapest agglomerációjától és környékétől eltekintünk, akkor a megyék között „vándorlásban” is megfigyelhető élénkülés, főleg a 25-40 év közötti korosztálynál. A legjobban „mozgatható” jelöltek Tolna, Nógrád, Heves és Békés megyében vannak, ők 50 százalékban más megyékbe adják le a pályázataikat. A legtöbben persze az országos tendenciával egybeesően budapesti állásokra jelentkeznek. A legnagyobb mobilitási hajlandóság a szakmunkát (39%) és fizikai segédmunkát (34%), illetve betanított munkát (36%) végzők körében tapasztalható. Az adminisztrációs, asszisztensi irodai munkát (15%), az értékesítés, kereskedelem terén (14%), a gyártásban, termelésben résztvevők (12%) és a szállítás, beszerzés, logisztika (8%) pozíciókra is egyre gyakrabban pályáznak megyéken átívelve.
Forrás: piacesprofit.hu