Egy nepáli lap újságírói készítettek tanulmányt a világ egyik legszegényebb országába érkező külföldi befektetésekről. Mint kiderült, a pénzek kétharmada adóparadicsomokból kerül be a nepáli gazdaságba, miközben ottani üzletemberek szédületes ütemben kiskapukon keresztül továbbítják a pénzt ugyanilyen helyekre.
Az újságírók úgy találták, hogy az ország gazdaságában rengeteg olyan pénz kering, illetve befektetés jelent meg, amelyek forrása kérdéses. A nepáli kormányzat jelentése szerint 2017-ben az országba közel 4 milliárd dollárnak megfelelő értékben érkeztek külföldről pénzek, változatos befektetési formákban. A tavalyi adatokat ugyan még nem tette közzé a kormányzat, de a Centre for Investigative Journalism-Nepal nevű szervezet jelentése szerint a beáramló tőke és pénzeszközök kétharmadát adóparadicsomokból irányították az országba, közöttük sok, a pénzmosás-gyanúját felvető tranzakcióval. Ráadásul, kijátszva a vonatkozó jogszabályok nyitva hagyta kiskapukat, 55 nepáli befektetőről tudni, akik offshore cégekben tartják pénzüket külföldön. Az újságírók azt állítják, munkájuk során ezeknek a folyamatoknak az emelkedő tendenciáira figyeltek fel. Egy magát megnevezni nem kívánó, kormányközeli forrás szerint a háttérben a politikai és az üzleti körök összefonódása rajzolódik ki. Így könnyen elképzelhető, hogy egyes ügyleteknél – akár azoknál is, amelyek a Panama-papírok révén buktak ki – nem lesz kézzelfogható eredménye semmilyen vizsgálatnak. Pakisztánban és Izlandon is magas rangú politikusok bukását hozta a kínos adatok kiszivárgása, ám Nepál esetében úgy tűnik, eddig semmilyen érdemleges hatása nem volt azoknak.
Forrás: origo.hu