Magasabb lesz az infláció 2019-ben

Legalább 4%-os inflációra és gazdasági növekedésre számítanak az elemzők jövőre. A CIB Bank szakemberei szerint a kevésbé támogató külső környezetben a gazdaság motorja a belső felhasználás marad, amelyet a feszes munkaerőpiac, a dinamikus bérkiáramlás és az élénk hitelfelvételi kedv is támogat. Az előrejelzések szerint a megelőző évet meghaladó ütemű, jóval 4% feletti GDP-növekedésre számíthatunk 2018-ban.

Ennek fő hajtóereje továbbra is elsősorban a belső kereslet (a háztartások fogyasztása által vezérelt, költségvetési ösztönzéssel erősített) bővülése, illetve az uniós források támogató hatása. A GDP az első félévben 4,7%-kal nőtt, és ez az ütem alig mérséklődik az év hátralévő részében – mondta Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője a bank által szervezett sajtóbeszélgetésen. A külső környezet alakulását és az uniós támogatások várható felhasználását egyaránt figyelembe véve 2019-ben elkerülhetetlennek tűnik a lassulás. A 3-3,5% közé várható érték azonban nem áll távol a megelőző öt év átlagától. Jövőre is a belső felhasználás diktálja a tempót a növekedésnek, főleg a lakossági fogyasztás és a beruházások lesznek perdöntők. A belső kereslet gyengülésével párhuzamosan, 2020-tól viszont újra a nettó export járulhat hozzá pozitívan a növekedéshez. A 2018 első negyedévében látott, a vártnál valamivel alacsonyabb inflációs számokat követően az év későbbi részében az eredetileg gondoltnál gyorsabban emelkedett a fogyasztói árindex. Ezért a korábban prognosztizáltnál néhány tized százalékponttal magasabb lehet az idei év átlaga: a CIB Bank november eleji előrejelzése szerint 2,9%-os. Az elmúlt hónapokban a fogyasztói árindex tartósan átlépte a 3%-os küszöböt, októberben megközelítve a jegybanki cél körüli sáv (2-4%) felső szélét. Bár a fő index meglódulása javarészt a jegybank hatáskörén kívüli termékcsoportok drágulásával magyarázható, a gazdaságban fokozatosan, de egyértelműen erősödik az inflációs nyomás. Ezt támasztja alá a maginflációs mutató és az MNB alapmutatóinak alakulása, így összességében a 3,5%-ot is elérheti az éves átlagos infláció 2019-ben. A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). A második, illetve harmadik negyedévben megállt a globális gazdasági teljesítmény szempontjából meghatározó centrumok rövid távú növekedési kilátásainak javulása. Ezzel egyidőben kissé emelkedett az infláció, ami az inflációs várakozásokat is felfelé korrigálta. A geopolitikai kockázatokat (kiemelten a közel-keleti helyzetet és az Észak-Korea által generált konfliktust) kissé háttérbe szorította az Egyesült Államok fiskális és kereskedelmi politikájának alakulása, valamint az elhúzódó és bizonytalan Brexit-előkészítési folyamat.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek