A Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául. Fejlesztését a magyar állam több milliárd Ft-al támogatja. 20 milliárd forintot fektet a világ egyik
A Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául. Fejlesztését a magyar állam több milliárd Ft-al támogatja. 20 milliárd forintot fektet a világ egyik
Az akkumulátor gyáraknak több ezer munkásra lesz szükségük, s kérdés, honnan veszik majd el a szakembereket. Több szakembert vihetnek el például a kis- és középvállalkozásoktól, akiket pótolni kell, s egyébként
Szeptemberben összes 1 000 840 külföldi dolgozót regisztráltak Ausztriában, így a 124 418 fős magyar munkavállalói réteg majdnem 12,5 százalékos arányt tett ki. Azaz minden nyolcadik nemzetközi dolgozó magyar volt
A Return to Work program olyan, angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább egy éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába – akár heti 30 órás részmunkaidőben is.
A Z generáció mobil a munkaerőpiacon, ők azok, akik hamar váltanának munkahelyet és vágynak az elismerésre. Jól képzettek és idegen nyelveket is beszélnek. Számos tanulmány szól arról, hogyan tudnak elhelyezkedni
Az utóbbi időben nagyon megváltozott a családok anyagi helyzete. Nagyok a szélsőségek a keresetek terén, de egy kutatás szerint legalább négyszázezer forintra lenne szükség havonta a megélhetéshez. Egy közvéleménykutatás azt
Egyre nő a Magyarországra érkező, multinacionális cégeknél dolgozó külföldiek száma. A főleg Németországból, Hollandiából, Amerikából és Lengyelországból (kis számban balkáni országokból valamint Ázsiából) érkező munkavállalóknak sokszor hónapokra kell szállást biztosítania
Egy vizsgálat szerint összességében a földeken dolgozó napszámosok, a takarítók, a csomagolás, illetve az erdő-, és halgazdaságokban dolgozók állása kerülhet veszélybe. Magyarországon a 20-65 éves dolgozók mintegy ötöde részmunkaidős/határozott idejű
A napokban megjelent a KSH legfrissebb, az idei II. negyedévi munkaerőpiaci folyamatokat vizsgáló kiadványa, mely összességében keserédes képet fest a magyarországi helyzetről. Eszerint a munkanélküliek száma átlagosan 193 ezer fő