Most, hogy a vakcina már széles körben elérhető hazánkban is, egyre több munkáltató szeretné, ha a munkavállalóik legalább részben visszatérnének az irodákba. Számtalan munkavállaló veszítette el az állását a járvány
Most, hogy a vakcina már széles körben elérhető hazánkban is, egyre több munkáltató szeretné, ha a munkavállalóik legalább részben visszatérnének az irodákba. Számtalan munkavállaló veszítette el az állását a járvány
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos elnökségének véleménye szerint a szakdolgozói társadalom mind anyagi, mind erkölcsi értelemben többet érdemel – áll a közleményükben. Az egészségügyi szakdolgozók 18 százaléka a közeljövőben
2021 nyarán a diákok már akár 5–10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt. „Június 15-én a közoktatásban is véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdődött a
A sikeres gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon. A gazdaságvédelem után az újraindításé a főszerep – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a
Mától újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók, ápolók. Tavaly november óta rendelet tiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy felmondjanak, a szabály eltörléséről június 8-án jelent meg a közlönyben a rendeletmódosítás. A szakdolgozók
A GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. „A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar
A kedvezőbb adónak köszönhetően egy átlagos 340.000 forintos éves cafeteria keretből a munkavállalók több mint 35.000 forinttal több béren kívüli juttatásként adózó SZÉP Kártya feltöltést kaphatnak. 2021.06.09-én jelent meg az
Magyarországon 607 munkáltatót kérdeztek meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékáról. A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése
Kínában egy figyelő programmal ellenőrzik a dolgozókat, azonnal értesíti a rendszer a munkaadókat, ha az alkalmazott egy videót néz, vagy épp álláshirdetéseket böngész. Sőt, valós idejű képet közvetít a főnöknek,