Idén júliusban a bruttó átlagkereset 362 600 forint volt, 10,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt
Idén júliusban a bruttó átlagkereset 362 600 forint volt, 10,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt
Tovább bővül a kormány munkaerőpiaci programja, újabb öt megyében indul el, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok – jelentette be Varga Mihály az
Sokszor falakba ütköznek azok a nők, akik a gyermekvállalás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. Ez pedig sokszor az egész karrierjükre negatív hatással lehet. Mi történik azokkal az anyákkal, akik a
Nagyon sokan elhelyezkedésre alkalmatlan végzettséggel rendelkeznek, elégtelen önismerettel és elégtelen munkaerőpiaci ismeretekkel – hangzott el a szeptember 26-án megrendezett Munkavállalói és vállalkozói kompetenciafejlesztés a diákévek alatt című konferencián. „Nem nagyon
A világ legnagyobb vállalatainak első emberei és intézményi befektetői körében végzett EY CEO Imperative Study szerint a munkavállalók, a befektetők és a vásárlók is előnyben részesítik a társadalmilag fontos ügyek
A várt stagnálás helyett enyhén emelkedett a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet októberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók vásárlási hajlandósága és gazdasági várakozásai javultak, jövedelmi várakozásaik viszont enyhén romlottak. A
Az álláskeresők száma augusztusban 2,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához és 1,1 százalékkal a júliusihoz képest; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 245 100 álláskereső
A dolgozó szakképzett pályakezdők több mint fele, családtagja, ismerőse segítségével szerzett állást egy kutatás szerint. A szakképzett pályakezdő fiatalok 12 százaléka munkanélküli – írja a 24.hu az MKIK GVI felmérésére
Kísérteties a hasonlóság az USA-ban 2019 és 2007 eseményei között. A piacok viselkedése és a jegybank kommunikációja is ijesztő egyezéseket mutat. Ha pedig a történelem ismétli önmagát, akkor nehéz időszak