Ne ködösítsünk az állásinterjún

Saját imázsunk felépítése, és szinten tartása nagyon fontos, de nem bármi áron! Amikor helyzet adódik, szeretjük magunkat jó fényben feltüntetni, nincs ez másképp akkor sem, amikor egy állásinterjún veszünk részt. Egy természetes önbizalom jót tehet nekünk, de az semmiképp sem, ha elszállunk magunktól. Vannak olyan személyek, akik hajlamosak ködösíteni. Elmondják a HR-esnek, hogy olyan extra képességekkel rendelkeznek, amelyek nélkülözhetetlenek a munkavégzéshez. Gondoljunk abba bele, hogy az apróbb hazugságok előbb vagy utóbb, de kiderülnek. Ezzel csak rontjuk az imidzsünket, nem is beszélve arról, hogy a munkatársainknak is meglesz a véleménye rólunk. Miben mutatkozhat ez ki?

Nem fognak nekünk mindent elmondani, vagy nem úgy fogják elmondani nekünk a dolgokat. Persze mondhatjuk magunknak azt, hogy a munkáltató is ködösít, már-már túlságosan is jó színben tünteti fel a vállalatot. Gondoljuk át a helyzetet, hogy ebből mégiscsak mi jöhetünk ki rosszul, mert ha nem hozzuk a kívánt elvárást, akkor megbélyegezhetnek bennünket. Egy idő után pedig nézhetünk másik állás után. A munkáltatót pedig olyan hátrány éri, hogy keresnie kell másik munkaerőt. Akárhogyan is, a rövidebbet mi húzzuk.

Amúgy is, a HR-esnek is feltűnhet az, ha az égbe magasztaljuk magunkat. Ettől nem leszünk többek, még ha szeretnénk is. Milyen lépéseket tegyünk egy interjún?

  • Persze, mondjuk el, milyen képességek birtokában vagyunk, de mindezt természetes jelleggel. Ne mondjunk se többet, se kevesebbet.
  • Foglaljuk össze tömören, miben jeleskedünk. A cégek szeretik, ha lényegre törőek vagyunk.
  • Ami a legfontosabb, hogy legyünk őszinték. Sokkal jobb színben tűnünk fel a HR-esek előtt, mintha megjátszanánk magunkat.
  • Fontos megemlíteni, hogy ne beszéljünk magas lóról. Nem mi interjúztatjuk a vállalat HR-esét, hanem fordítva.
  • Kérdezzünk, és kérdezzünk. Egy álláshirdetésben nem mindig szerepel konkrét adat a fizetéssel, vagy béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban. Ezért ezekre mindenképpen kérdezzünk rá.

További cikkek