Konfliktuskezelési módok

Életünkben számos helyzetben kerülhetünk konfrontációba. Mások vagyunk, így különböző nézeteket vallunk. A munkahelyen is kerülhetünk konfliktusba. Mindennek az alapja az alkalmazkodás, persze bizonyos keretek között. Nézzük meg közelebbről, milyen konfliktuskezelési módokat ismerünk:

  • Alkalmazkodás: Rögtön ez az első, azonban említésre került, hogy nem mindig célszerű teljes mértékben alkalmazkodni. Ezzel csak kihátrálunk a konfliktusból, és mindenre csak bólogatunk, még akkor is, ha az adott helyzet nem kedvező számunkra. Egy idő után baj lehet ebből, és „robbanhat a bomba”.
  • Elkerülés, vagy visszahúzódás: „Ebbe nem megyek bele!” „Ez nem az én hatásköröm!” Hányszor halljuk ezt naponta. Az egyén nem követi a saját elképzeléseit, de a másét sem!
  • Kompromisszumkeresés: Sok esetben ez a leghatásosabb, mert így mind a két fél akarata érvényesül, és mindenki boldog lesz. Ehhez persze olyan feltételeket kell találni, amely valóban mind a két fél számára ideális lehet. A legfontosabb dolog itt is, az őszinteség, és nyíltság. Mindez azért, hogy a problémák ne elfedésre kerüljenek, hanem megoldásra.
  • Versengés: „Ezt én jobban tudom nálad, hallgass rám, ez így jó lesz!”  A versengésnél a saját érdekek kerülnek felszínre, az, hogy én mit akarok!
  • Problémamegoldás: Legtöbbször ez a leghatásosabb, arra kell összpontosítani, hogy a probléma meg legyen oldva. Ha ez sikerült, utána érdemes a személyes problémákat megoldani.

További cikkek