Így szervezzünk meg egy céges bulit!

Egy vállalat buli megszervezése sosem egyszerű feladat. A legtöbb esetben egy céges bulit a HR-eseknek adja ki a vezetőség, de előfordulhat az is, hogy minket bíznak meg azzal, hogy szervezzük le a partit. Sosem csinálunk még ilyet, hogyan is kezdjünk neki? Nos, ezzel kapcsolatban szeretnénk pár tippet adni:

  • Elsőkörben kezdjük azzal, hogy hasznát vesszük a belső levelezésnek. Küldjünk ki egy kör e-mailt minden részlegnek, amelyben kifejtjük, hogy vállalati buli lesz a közeljövőben. Ha már rendelkezünk bizonyos információkkal a bulit illetően, akkor azokat feltétlenül írjuk bele az e-mailbe.
  • A levelünket zárjuk úgy, hogy jelezzenek vissza azok, akik eljönnek a céges bulira.
  • Azért nagyon fontos, hogy megtudjuk a pontos létszámot, mert akkor annyi fővel kell számolnunk. A helyzetet bonyolíthatja, hogy a vezetőség megadhat egy bizonyos keretösszeget, amelyet figyelembe kell vennünk a szervezés folyamán! Erre nagyon figyeljünk oda!
  • Amennyiben már tudjuk, hogy hányan szeretnének reszt venni a bulin, és mennyi a bulira szánt összeg, akkor nekiállhatunk a szervezésnek.
  • Lehet külsős helyszínt is választani, ugyanakkor maradhatunk cégen belül is. Ha a cégnél lesz a vállalati buli, akkor ezzel költséget lehet megspórolni! Ha meg van határozva, hogy külsős helyszínen lesz, akkor idejében álljunk neki keresgélni, és ne az utolsó pillanatra hagyjuk, mert a jó helyeket hamar lefoglalják!
  • Sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk, ha vannak vendéglátós barátaink, vagy ismerőseink, esetleg sok embert ismerünk a városban.
  • Kérjünk árajánlatot a különböző vendéglátóegységektől, majd minden esetben konzultáljunk a vezetőséggel, hogy mire jutottunk, s kérjük ki a vezetőség véleményét azzal kapcsolatban, hogy melyik árajánlatot fogadjuk el!

További cikkek