Ezek a szempontok fontosak a munkavállalóknak

A vállalatoknak fontos a munkaerő megtartása. A jövőben erre kiemelt figyelmet szentelnek, mert nagyon sokan külföldre mentek bizonyos okokból. A cégeknek fel kellett ismerniük azt, hogy a munkavállalók érdekeit is minél inkább szem előtt kell tartaniuk. Legfőképpen azért, mert a dolgozók jelentik a cégek „motorját.” Ahhoz, hogy a munkavállalók ne vándoroljanak el, a cégeknek, és a vezetőnek az alábbi szempontokat kell figyelembe vennie:

  • Státusz: A státuszt érintő vélemények hatása különböző. Vannak, akik magasabb, míg mások alacsonyabb beosztásban dolgoznak. Nem érdemes összehasonlítgatni a státuszokat, mert mindenki hozzájárul a vállalat működéséhez képességeihez mérten. A visszalépési fenyegetettség pedig negatívan hat a dolgozókra. Egy tapasztalt és jó vezető rávilágít a beosztotti erősségekre, képességekre, ami kérdezésre bátoríthatja a dolgozókat.
  • Biztonság: A munkavállalók igénylik a biztonságot. Mit értünk ez alatt? Azt, hogy a vállalatot nem veszélyezteti a csőd. Senki nem szeret úgy dolgozni, hogy azon kelljen gondolkodni, mikor lesznek leépítések. Éppen ezért szükség van arra, hogy a pontos célok meghatározásra kerüljenek. A vezetőnek tisztában kell lennie az elvárásokkal, és azzal hogy milyen eredményt szeretne elérni. Ehhez elengedhetetlen a nyílt, és őszinte kommunikáció a munkavállalókkal.
  • Autonómia: Amennyiben a dolgozók egy bizonyos szintig nem kontrollálhatják tevékenységüket, azt stresszként élik meg. Ha egy vezető felügyeli beosztottjai minden lépését, a munkafolyamatokat, akkor a dolgozók stressz hatása alá kerülnek, nem tudnak 100%-os teljesítményt nyújtani, mert nincs döntési lehetőségük. Egy tapasztalt vezető kevesebbet ellenőrzi dolgozóit, és több döntéshozatali lehetőséget biztosít számukra bizonyos esetekben.
  • Kapcsolatok: A munkahelyi kapcsolatok nagyon fontosak, különösen a vezető és beosztott kapcsolata. Egy jó vezető kölcsönös bizalomra, és kétirányú kommunikáció kialakítására törekszik.
  • Méltányosság: A munkavállalók számára fontos, hogy a vezető igazságosan járjon el a felmerülő problémák kezelése során.

További cikkek

A kapunyitási pánikA kapunyitási pánik

A kapunyitási pánik a fiatalokra jellemző, és legfőképpen a diplomásokat érinti. Az egyetem elvégzése után sokan kilátástalannak tartják helyzetüket. A „kényelmes” életet felváltja a valódi nagybetűs élet. Ez azzal kezdődik,